Hamis a brazil baba

A 2006-os világbajnokság előtt szinte nem akadt olyan elemző, aki kétségbe vonta volna: csak a brazilok nyerhetik a tornát. Carlos Alberto Parreira, az akkori szövetségi kapitány óvatosan mondta: „Nem tetszik, hogy mindenki minket kiált ki esélyesnek. Túl nagy terhet rak a játékosokra. Félek, hogy rossz vége lesz.”

[caption id="" align="alignleft" width="460"] Luis Fabiano a bolíviaiak ellen. Ő sem tudta az elmúlt mérkőzéseken megszokott formáját hozni Rióban. FOTÓ: AFP
[/caption]Az lett. A motiválatlanul és szétesően futballozó válogatott kiesett a franciák elleni negyeddöntőben. Zinedine Zidane szinte egyedül verte meg az arany-zöld mezeseket – de kár lenne egyetlen futballzseni mágiájára fogni a vereséget. Valójában a brazil futball, illetve annak kirakatcsapata azóta sem talált magára. A kudarcot generációváltás követte, sőt új kapitány, a korábban edzői tapasztalattal szinte nem rendelkező Dunga került a válogatott élére. A nagybátyjától kapott beceneve alapján Kukának nevezett egykori középpályás szimbóluma a brazil labdarúgásnak. 1987-től Európában futballozott, majd pályafutását Ázsiában zárta le. Tizenhat éven keresztül játszott a válogatottban, ő volt a csapatkapitánya az 1994-ben aranyérmes, 1998-ban ezüstérmes válogatottnak. Valójában ő testesítette meg azt a fordulatot, amely a jogo bonito, a klasszikus, szép játék helyére az europanizált brazil futballt emelte. Az 1990-es világbajnokság előtt a Gazzetta dello Sport minden posztra megjelölte a világ akkori legjobbját. A tizenegyből hétre brazilt voksolt. Sebastiao Lazaroni csapata mégis elbukott az argentinok elleni nyolcaddöntőben. Néhány éves útkeresés után Carlos Alberto Parriera, a Professzor került a válogatott élére, aki rájött arra, át kell vennie csapatának az európai futball szervezettségét, ha sikereket akar elérni. Noha kellett a két csatár, Romario és Bebeto zsenialitása is hozzá, de ez a hadrend vitte sikerre a brazilokat Amerikában. Dunga, a jelkép, a csapatkapitány volt az első brazil, aki 1970 óta felemelhette a világbajnoknak járó serleget.

S a brazilok ezzel a játékkal és a közben beérett Ronaldo vezérletével 1999-ig folyamatosan a világ futballtrónján ültek. Az egyetlen fontos vereségük, a franciák elleni 1998-as 0-3 a vb-döntőn egyben Dunga búcsúját is jelentette a válogatottól. Négy évvel később Scolarival megint világbajnok lett a válogatott, de aztán újabb négy esztendő elteltével megújulásra volt szüksége. Ricardo Teixeira, a szövetség a legenyhébb jelző szerint is ellentmondásos megítélésű elnöke a kedvencét, Dungát jelölte a válogatott élére. Az új kapitány 2000-ben már egyszer nemet mondott neki, a szövetség körüli zűrös viszonyokra hivatkozva. Ezúttal elvállalta.

Részben kényszerből, átalakította a válogatottat. Sokszor mondják, amilyen volt valaki játékosnak, olyan lesz kapitánynak is. Dungára alkalmasint igaz a képlet, ő ugyanis a megbízhatóságot és a biztonságot becsüli mindennél többre. Ellentétben például Parreirával, nála nincsenek sztárok, kínosan ügyel arra, hogy a világ legjobbjának is megválasztott játékosai, mint Kaká vagy Ronaldinho ugyanolyan bánásmódban részesüljenek, mint a többiek. S nem utolsósorban kitágította a válogatás horizontját: immár nem csak a spanyol, az olasz és a német bajnokságból lehet bekerülni a válogatottba. Nála kaptak először meghívást a „keletiek”, az Oroszországban vagy Ukrajnában játszók. A baba csinos – de kár, hogy hamis!

Dunga Németországban, Olaszországban és Japánban is futballozott hajdanán

Carlos Caetano Bledorn Verri, azaz Dunga Ijúiban (Rio Grande do Sul állam) született 1963. október 31-én. Brazíliában az International Porto Alegre (1980–84), majd a Corinthians (1985–86), a Santos (1986–87), végül a Vasco da Gama (1987–88) tagja volt. Rio Grande do Sul állam (1983, 1984), később Rio állam (1987) bajnoka. 1988-tól 1993 nyaráig Olaszországban futballozott, sorrendben a Pisa (1988), a Fiorentina (1988–92, az UEFA-kupa döntőse 1990-ben), majd a Pescara (1992–93) színeiben. 1993 nyarán a német Bundesligába, a VfB Stuttgart együtteséhez szegődött. A „sváboknál” két szezon alatt 53 mérkőzést játszott, hét gólt szerzett. 1995-ben Japánba, a Jubilo Ivata csapatához igazolt. 1997-ben bajnok és Ligakupa-döntős. A J-League legértékesebb játékosa (MVP) 1997-ben, a Nabisco-kupa győztese 1998-ban. A válogatottban tizenegy éven át szerepelt (1987. május 19.–1998. július 12.), 91 hivatalos és 25 nem hivatalos mérkőzésen egyaránt öt-öt gólt szerzett. Részt vett az 1990-es, az 1994-es és az 1998-as világbajnokságon, Olaszországban nyolcaddöntős, az Egyesült Államokban arany-, Franciaországban ezüstérmes lett. Utóbbi két tornán ő volt az arany-zöld mezesek csapatkapitánya. 1989-ben és 1997-ben első, 1995-ben második a Copa Américán. 1983-ban ifjúsági kontinens-, majd világbajnok. Egy évvel később olimpiai ezüstérmes a Los Angeles-i játékokon. Felvett neve annyit jelent: Kuka (a Hófehérke és a hét törpe című meséből). Rombolónak is becézték sokat kritizált stílusa miatt. Visszavonulása után televíziós kommentátorként dolgozott, majd 2006 óta szövetségi kapitány.

Merthogy az eredmények csak az elején voltak jók. Dunga az elmúlt bő két évben kétszer állt az elbocsátás szélén. Kirúgták volna, ha nem nyeri meg a válogatottja a Copa Américát, s megint csak mennie kellett volna az olimpiai kudarc után, ha nem tud győzni a Selecao Brasileira múlt vasárnap, a chileiek elleni világbajnoki selejtezőn. De tudott – mert a chileiek hálás ellenfelek az utóbbi évtizedben.

Ám szerdán jött az újabb bukás: a bolíviai válogatott, a második félidő nagy részében tíz emberrel játszva, döntetlent harcolt ki a brazilok ellen Rióban. Az arany-zöld mezesek, hiába volt pályán Ronaldinho, Diego és Robinho is, nem tudtak gólt lőni. Folytatódott a rossz sorozat: 2003 óta nem tudja egymást követő két világbajnoki selejtezőjét megnyerni a brazil válogatott! S ez aligha mehet így tovább!

1988-tól 1993 nyaráig Olaszországban futballozott, sorrendben a Pisa (1988), a Fiorentina (1988–92, az UEFA-kupa döntőse 1990-ben), majd a Pescara (1992–93) színeiben. 1993 nyarán a német Bundesligába, a VfB Stuttgart együtteséhez szegődött. A „sváboknál” két szezon alatt 53 mérkőzést játszott, hét gólt szerzett.

1995-ben Japánba, a Jubilo Ivata csapatához igazolt. 1997-ben bajnok és Ligakupa-döntős. A J-League legértékesebb játékosa (MVP) 1997-ben, a Nabisco-kupa győztese 1998-ban.

A válogatottban tizenegy éven át szerepelt (1987. május 19.–1998. július 12.), 91 hivatalos és 25 nem hivatalos mérkőzésen egyaránt öt-öt gólt szerzett. Részt vett az 1990-es, az 1994-es és az 1998-as világbajnokságon, Olaszországban nyolcaddöntős, az Egyesült Államokban arany-, Franciaországban ezüstérmes lett. Utóbbi két tornán ő volt az arany-zöld mezesek csapatkapitánya. 1989-ben és 1997-ben első, 1995-ben második a Copa Américán. 1983-ban ifjúsági kontinens-, majd világbajnok. Egy évvel később olimpiai ezüstérmes a Los Angeles-i játékokon.

Felvett neve annyit jelent: Kuka (a Hófehérke és a hét törpe című meséből). Rombolónak is becézték sokat kritizált stílusa miatt. Visszavonulása után televíziós kommentátorként dolgozott, majd 2006 óta szövetségi kapitány. Luis Fabiano a bolíviaiak ellen. Ő sem tudta az elmúlt mérkőzéseken megszokott formáját hozni Rióban. FOTÓ: AFP Foci -->