2008.09.08. 10:27
Olajos szerint veszélyben a Tisza
Olajos Péter, az MDF EP-képviselője az Európai Bizottsághoz fordult az ukrajnai Aknaszlatina település sóbányáiból kikerülő napi 3000 köbméter tömény sóoldat miatt, ami a Tiszát is veszélyezteti.
Aknaszlatina (ukránul: Szolotvino/Solotvyno) egy gigantikus méretű sótábla fölé épült település Ukrajnában, a magyar–román–ukrán határ közelében, ahol a 13. század óta folyik ipari méretű sókitermelés.
Olajos szerint mára sajnálatos módon a település puszta létezése is veszélybe került. „A bányákban szakszerűen kiépített vízelvezető rendszer használatának mellőzése miatt a tárnákba folyamatos az édesvíz betörése, ennek következtében pedig óriási kráterek keletkeznek folyamatosan szerte a településen" – fogalmazott beadványában a képviselő.
A politikus hangsúlyozta, a só kimosódásának elkerülése érdekében a tárnákból folyamatosan, naponta körülbelül 3000 köbméteres mennyiségben kiszivattyúzott tömény sóoldat egy része közvetlenül a Magyarországon és Románián is keresztülfolyó Tiszába kerül.
„A beomlások pedig két iskolát, egy kórházat, valamint a víz- és csatornahálózat egy részét is közvetlenül fenyegetik, veszélyeztetve ezzel emberi életeket" – tette hozzá Olajos.
A képviselő bizottsághoz intézett kérdésében arra kért választ, hogy az Európai Uniónak milyen lehetősége van segítséget nyújtani a Tisza folyót, ezáltal pedig több uniós tagállamot érintő újabb súlyos környezeti katasztrófa elkerülésére, illetve milyen uniós források állnak rendelkezésre a helyzet részletes feltárása és a probléma elhárítása érdekében.