Pénz és politika

Nem tudom ugyan, mások mit gondolnak erről az újabb megfigyelési-lehallgatási botrányról, de nekem egyre inkább az az érzésem, hogy a történetnek szinte egyetlen tuti pontja sincs. Azaz mégis..., annyit ugyanis biztosra vehetünk, hogy amennyiben a manapság perrel fenyegetődzők be is váltják az „ígéreteiket”, úgy a bíróságoknak és az ügyvédeknek az elkövetkező tíz-húsz esztendőben nem kell félniük a munkanélküliségtől. És bár magam – éppen a kevés megbízható információ miatt – nemigen akartam már foglalkozni az üggyel, most mégis kénytelen vagyok, mert van a sztrorinak egy olyan momentuma, amelyről ezidáig méltatlanul kevés szó esett, ám amelyet aligha hagyhatunk figyelmen kívül. Ez pedig nem más, mint Csányi Sándornak, Magyarország egyik legggazdagabb, legfontosabb emberének (némely megfogalmazások szerint: legbefolyásosabb pénzügyi oligarchájának) a szerepe és annak lehetséges következményei. A kérdés már csak azért is izgalmas, mert annak a ténynek, hogy az OTP-vezér belekeveredett a szemben álló politikai erők, illetve az egykori és mai titkosszolgák közötti „meccselésbe”, egyszerűen nem létezik pozitív olvasata. Hogy miért? Nos, vagyük az „A” variációt (ez a simább), hogy tudniillik Csányinak a világon semmi köze semmihez. Ez ugyan a kétségkívül jobb verzió, de túlzott örömre így sincs sok ok, mert ez esetben azzal a ténnyel kell szembesülnünk, hogy kis hazánkban bármi megtörténhet..., hiszen ha egy akkora hatalmú valakivel, mint Csányi, ezt a „játékot” el lehet játszani, jobb bele se gondolni, vajon mi minden eshet meg mondjuk Kispista Jóskával. 

Ott van azután a második lehetőség, hogy Csányi valahogy mégiscsak belefolyt ezekbe a tisztátalan és tisztázatlan ügyekbe („Figyelj ide, kedden átgondolom még, és beszéljünk. Kedden délután, jó?”), ami elsősorban azért aggályos, mert az „elnök úr” bankár. És hát, nem is egy amolyan hétköznapi, „gyalog bankár”, hanem az ország messze legnagyobb pénzintézetének tulajdonosa-vezetője. No, már most, ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy a bankszakma jószerivel egyetlen dologra, jelesül a bizalomra épül, rögtön érthetővé válik, mire is utalok. Főleg, ha abba is belegondolunk, hogy egy-egy banki szerződés aláírásával nemcsak a pénzünket, hanem féltve őrzött titkaink egy részét is vadidegenekre bízzuk. Hiszen a számítógépek, a bankkártyák, a pénzkiadó automaták világában és azok segítségével szinte az egész életünk nyomon követhető..., honnan és kitől kapunk pénzt, hová és mennyit fizetünk, merre járunk, mennyit költünk és persze, mennyit adózunk, vannak-e bűnös szenvedélyeink, és így tovább, és így tovább. és így tovább. És nyilvánvalóan nem szeretnénk, hogy ezekhez bárki is hozzáférhessen, ezekkel bárki is éljen vagy éppen visszaéljen, függetlenül attól, vannak-e közöttük – hogy az UD-s Tóth szavaival éljek – „ terhelők”, meg hogy „dolgoznak-e ránk”, vagy sem. Úgyhogy a magam részéről ezért is szeretnék inkább abban hinni, hogy Csányi egyszerűen csak rosszkor volt rossz helyen. Még akkor is, ha jól tudom, hogy amióta világ a világ, pénz és politika kéz a kézben jár.