2008.09.10. 09:17
Újra lesz orvoslátogatói díj
Nem vonják vissza a gyógyszercégek 12 százalékos forgalmi adóját, sőt az Alkotmánybíróság által júniusban megsemmisített, évi 5 millió forintos orvoslátogatói díj visszaállítását kezdeményezi a szaktárca – nyilatkozta az egészségügyi miniszter a Világgazdaságnak.
A gazdasági napilap szerdai számában megjelent cikk szerint az egészségbiztosítási alap idei gyógyszerköltségvetésében 35 milliárdos cégbefizetéssel számoltak a törvényhozók, ebből összesen 8–10 milliárd az orvoslátogatók után fizetendő díj összege.
Székely Tamás szakminiszter szerint az Alkotmánybíróság nem a díj kivetését tartotta alkotmányellenesnek, hanem azt mondta ki: arra az időszakra nem lehet díjat fizettetni, amikor nem dolgozik az orvoslátogató.
A bírák úgy vélik, hogy a jogalkotók így ténylegesen meg nem szerzett jövedelmet is megadóztattak, s ez sérti az alaptörvényt.
A miniszter szándéka azonban csak a gyógyszertörvény módosításával válhat valóra, ám kérdés, a jelenlegi politikai hangulat kedvez-e az elgondolásnak – ismertet a Világgazdaság.