Az izlandiak mehetnek halászni

Vajon mi történne, ha a forint-euró-árfolyam a jelenlegi 250-es szintről pár hónap leforgása alatt egészen ezerig jutna el? Könnyen belátható, hogy egy ilyen ütemű és mértékű leértékelődés bedöntené az ország összes bankját és az ország összes devizahitelesét, felvásárlási pánikot okozna a lakosságnál és világvége hangulatot a vállalatoknál, egyszóval jó időre, talán visszafordíthatatlanul szétzilálná a gazdaságot.

[caption id="" align="aligncenter" width="460"] Az egyik csődbement nagy bank, a Kaupthing egyik fiókja Reykjavíkban. FOTÓ: AFP
[/caption]Izlandon pontosan ez történik. A feltörekvő országok egykori üdvöskéjét, a liberális gazdaságpolitika mintaállamát beszippantotta a globális pénzügyi válság örvénye, és mind mélyebbre húzza.

Az ősbűnt az alig 300 ezres észak-európai állam kormánya ott követte el, hogy hagyta az ország három legnagyobb bankját, a Kaupthing, a Landsbanki és a Glitnir pénzintézetet a reális lehetőségeiknél jóval tovább terjeszkedni. A történet a 90-es években, az alacsony kamatok és az izlandi tőzsde szárnyalásának időszakában kezdődött; a három bank az olcsó finanszírozási források segítségével intenzív terjeszkedésbe kezdett. Gyorsan túlnőtték a kicsinyke ország jelentette kereteket, és meghatározóvá váltak az észak-európai és a brit bankpiacon. Karcsú szervezetük, hatékony működésük, korszerű technológiáik, valamint az izlandi szabályozás lazasága is segítette őket ebben.

Hogy mennyire sikeresek voltak, mutatja, hogy a három banknak Nagy-Britanniában ma több százezer lakossági ügyfele van, Hollandiában több tízezer, a skandináv országokban pedig a vállalati piacon bírnak jelentős pozíciókkal. Londonban, a világ egyik pénzügyi centrumában több ezer izlandi banki alkalmazott, értékpapír-kereskedő, bróker dolgozik.

A krach ugyan nem volt előrelátható, ám az amerikai jelzálogpiacról tavaly nyáron kiindult válság már jelezte: gyülekeznek a sötét fellegek a trió felett. Idén nyáron aztán bekövetkezett az összeomlás: a piacokon kialakult bizalmi válság egy pillanat alatt elsöpörte Izland bankjait. Finanszírozási forrásaik bedugultak, részvényeik a pincébe zuhantak, szeptemberben aztán jött a feketeleves: a betétesek is megrohamozták őket pénzüket követelve (London időközben szankciókkal fenyegette meg Izlandot arra az esetre, ha nem térítené meg a brit állampolgárok és önkormányzatok veszteségeit).

Ekkora rohamot persze nincs bank, amely túlélne; így is történt a Kaupthinggel, a Landsbankival és a Glitnirrel is, tartalékaik pillanatok alatt elfogytak, és csődöt voltak kénytelenek jelenteni. A pénzintézetek magukkal húzták a szakadékba az izlandi államot is, amely elméletileg biztosítja a betéteket, gyakorlatilag azonban nincs annyi pénze, hogy az ország éves GDP-jének nagyjából a tízszeresére rúgó követeléseket kiegyenlítse.

A totális bankcsőd természetesen magával rántott mindent, az izlandi korona értéke az év eleji 90 korona/eurós szintről mostanra 350-re zuhant, az állampapírpiac és a tőzsde összeomlott, az ország a tönk szélre jutott.

Hogy hogyan tovább, a többség számára egyelőre nem világos, az izlandi miniszterelnök viszont már felfestette az utat. „A bankok becsődöltek, menjetek halászni” – jelentette ki Geir Haarde, miután beismerte: az általa vezetett kormány tehetetlenül áll az események előtt, országát nem lehet megmenteni.