Ország-világ

2009.03.06. 17:40

Gyurcsány most már a Reformszövetségnél is keményebb lenne

A Reformszövetség és a munkáltatók által javasoltaknál is többre és mélyebb szerkezeti átalakításra van szükség - közölte Gyurcsány Ferenc az OÉT mai ülésén. Leszögezte: szeptemberig ki kell dolgozni a menetrendet az euró bevezetéséről.

VGO

A kormányfő a válsághelyzetben szükséges lépések illusztrálásához Charles Darwin szellemét idézte meg. A kormányfő szerint a válság olyan mint az evolúció, mindkettő esetben azok maradnak fenn, akik a leggyorsabban tudnak alkalmazkodni a kialakult helyzethez.

Gyurcsány szerint a jelen helyzet két eseménysorozat hatására alakult ki: az egyik az Amerikából kiindult gazdasági válság. A másik az, hogy Magyarország 2000 és 2006 között többet törődött önmagával, mint a változó világhoz való alkalmazkodásal. Éppen ezért alakult ki most a rendszerváltás óta a legnagyobb társadalmi-gazdasági kihívás, mellyel hazánk szembenéz.

A kormány pedig eddig is komoly lépéseket tett - mondta a miniszterelnök. Példaként felhozta: sikerült elérni, hogy a betéteseknek nem kell félnie, biztonságban vannak. Ahogy komoly eredmény, a 4 plusz 1 napos munkarend támogatásának bevezetése, mely rengeteg munkahelyet mentett meg. A miniszterelnök büszke arra is, hogy 800 milliárddal sikerült visszatervezni ősz óta a költségvetés kiadásait, mely felelős döntés volt. Ez a GDP három százaléka - mondta a kormányfő.

Azonban hozzátette, még határozottabb és mélyebb változtatások, további kiadáscsökkentés kell - akár a Reformszövetség és a munkáltatók által javasoltaknál is többre és mélyebb szerkezeti átalakításra van szükség. (Mint ismeretes a kormányfő február 22-én még imponálónak, de társadalmi hatásaiban dermesztőnek nevezte a javaslatcsomagot - A szerk.) Ezt a munkavállalóknak és a munkálatóknak is el kell fogandia. Ahogy a kormány is hajlandó a kompromisszumra.

-A béren kívüli javadalmazások megadóztatásának ügyében komprimusszomokat kell keresni. A szakszervezeti oldal például helyesen érvelt az üdülési csekk védelmében - tett utalást a miniszterelnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában