Ország-világ

2009.04.30. 09:15

A TV2 is beszáll a BL-meccsek közvetítésébe

Augusztustól három éven keresztül Labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzéseket sugároz a TV2.

VGO

„A TV2 augusztustól, kedd esténként a legizgalmasabbnak ígérkező Labdarúgó Bajnokok Ligája (BL) mérkőzést fogja élőben közvetíteni, majd összefoglalót ad a többi aznapi találkozóról” – jelentette be tegnap Várdi Zoltán, a tévécsatorna vezérigazgatója.

A kereskedelmi tévé a BL selejtezőjének utolsó körében kapcsolódik be, s a 2009-10-es idényben összesen 18 összecsapást – közte az Európai Szuperkupa-döntőt és a BL-finálét – sugároz egyenesben. Az első közvetítési nap 2009. augusztus 18-án lesz. A TV2 ezen felül ősztől megszerezte valamennyi BL-mérkőzés internetes közvetítési jogát is.

Várdi Zoltán hangsúlyozta: a csatorna kiemelkedő jelentőséget fordít majd a BL-mérkőzések promóciójára. Az élő közvetítések és összefoglalók mellett felvezető és magazinműsorokkal is jelentkezik majd a csatorna, s már a találkozók előtti napon igyekszik helyszíni tudósításokkal beszámolni a hangulatról.

A kommentátorok személye még nem dőlt el, de a vezérigazgató azt ígérte, hogy a BL színvonalához illő, első osztályú csapat vesz majd részt a műsorok közvetítésében. Az már biztos, hogy Németh Balázs, a Tények műsorvezetője tagja lesz a teamnek.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar érdekeltségű mérkőzések elsőbbséget élveznek majd a csatorna közvetítési  politikájában, s olyan nem fordul majd elő, hogy egy találkozó hosszabbítását ne láthassák élőben a nézők. A TV2 nagyobb  nézettséget, több férfi nézőt és emelkedő reklámbevételt remél a stratégiaváltástól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában