fontos a stabilitás

2019.10.27. 20:59

Benkő Tibor: Magyarország a közép-európai térség biztonságát elsőként szavatoló ország lehet

Tájékoztató levelet küldött Magyarország a NATO főtitkárának egy magyarországi központú, Közép-Európai Többnemzeti Hadosztály Parancsnokság létrehozásáról, amely megteremti annak lehetőségét, hogy a régióban Magyarország meghatározó, a térség biztonságát elsőként szavatoló ország legyen – jelentette ki a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor Brüsszelben a NATO-tagállamok kétnapos védelmi miniszteri tanácskozását követően magyar újságíróknak nyilatkozva kiemelte, a Horvátországgal közösen aláírt levél alapján a részt vevő államok felajánlják a parancsnokság munkáját a NATO parancsnoki struktúrába, hozzájárulva ezzel a fennálló képességhiányhoz.

Elmondta azt is, hogy a német védelmi miniszter kezdeményezésére tartott kétoldalú megbeszélésén Annegret Kramp-Karrenbauer elismerően szólt a magyar honvédelmi és haderő fejlesztési programról. Kramp-Karrenbauer kiemelte, hogy olyan haderő épül Magyarországon, amely a térség meghatározó eleme lehet – tájékoztatott a miniszter.

Elmondta azt is, hogy egyetértési megállapodást írt alá Magyarország, Horvátország, Szlovákia és Szlovénia a különleges műveleti erők komponensparancsnokságának (R-SOCC) magyarországi létrehozásáról. A részt vevő országok katonainak különleges műveleti kiképzését, felkészítését szolgáló parancsnokság központja – amelyhez Ausztria is csatlakozni kíván – Szolnokon lesz. A parancsnokság létrehozása kiváló példája annak, hogy Magyarország meghatározó szerepet vállal abban, hogy a régió stabilitása, biztonsága és a béke megőrizhető legyen – közölte.

Benkő Tibor kijelentette, Magyarország számára különösen fontos a Nyugat-Balkán stabilitása és biztonsága, ezért a NATO missziói között a Koszovóban szolgálatot teljesítő magyar katonák számát 1000 főről 1200 főre növelte és további bővítést tervez. Ez azt jelenti, hogy évente mintegy 2200-2400 magyar katona vesz részt békemissziós feladatokban – mondta.

A hibrid hadviseléssel összefüggésben kiemelte, Magyarország hangsúlyt fordít arra, hogy teljes körűen felkészült legyen a 21. század egyik jelentős kihívásával szemben. Magyarország a kibertérben jelentkező fenyegetések elhárítását végző szakemberek képzését biztosító honvédségi képzési központot hozott létre Szentendrén, valamint arról döntött, hogy csatlakozik a finnországi Helsinkiben található, uniós hibrid kiválósági központhoz – tájékoztatott.

A miniszter elmondta, Magyarország jól halad azon kötelezettségvállalásának teljesítésében, amely szerint a NATO-tagállamok azt vállalták, hogy a védelmi kiadásaik 2024-ig a bruttó hazai termékük (GDP) két százalékára emelkednek. Magyarország már most teljesítette, sőt meg is haladta a kívánt védelmi kiadási szinten belül a 20 százalékos fejlesztési hányadot – tette hozzá.

Az Észak-Szíriában folytatott török katonai offenzívával összefüggésben arra figyelmeztetett, a kialakult helyzet elválaszthatatlan a migráció és a terrorizmus fenyegetésétől. Magyarország egyetért azzal a török célkitűzéssel, hogy lehetőséget biztosítson a szír menekülteknek, hogy visszatérhessenek hazájukba. A nemzetközi jog érvényesülése mellett segítséget és támogatást kell nyújtani Törökországnak, hogy kezelni tudja a fenyegetettséget – jelentette ki a védelmi miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában