Járvány

2021.03.17. 13:30

Rekordszámú Covid-beteget kezelnek a cseh kórházakban

A hét első napján 9401 koronavírusos beteget kezeltek a cseh kórházakban, közülük 2045 állapota volt súlyos. Mindkét esetben a tavaly március elején kirobbant járvány rekordmagas adatairól van szó – derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honalapján szerda délelőtt nyilvánosságra hozott frissített kimutatásból.

Kedden a kórházban kezeltek száma 9006-ra, a súlyos állapotúak száma pedig 2016-ra csökkent. Mérsékelt javulást mutat a napi új igazolt fertőzöttek száma is. A laboratóriumi szűrések kedden 13 934 új fertőzöttet találtak, mintegy 1400-al kevesebbet, mint egy hete.

A járvány terjedését mutató reprodukciós szám továbbra is egy alatt maradt, ami a kór terjedésének lassulásáról tanúskodik.

Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke szerdán közölte, hogy a kórházak folytatódó rendkívüli leterheltsége miatt a kormány egyelőre nem tervezi az érvényben lévő szigorú óvintézkedések lazítását. Megerősítette: a kormány kérni fogja a parlamentet, hogy engedélyezze a március 28-án lejáró szükségállapot újbóli meghosszabbítását.

Kedden majdnem 44 ezer koronavírus elleni vakcinát adtak be. Az oltakozás december végi kezdete óta eddig összesen 1,7 millió adag vakcinát adtak be döntően idősebb személyeknek, illetve a kórházakban dolgozóknak, általában az egészségügyi személyzetnek, valamint tűzoltóknak és tanítóknak. A második adagot eddig 319 ezren kapták meg.

Az oltási folyamat az utóbbi napokban felgyorsult, a beoltott személyek száma jelenleg már mintegy 1,4 millió. Csehországban csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákat használják, ezek 80 százalékát a Pfizer/BioNTech vakcinák teszik ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában