Mozambik

2021.03.28. 21:37

Több tucat halottat jelentettek az iszlamisták által elfoglalt városból

Emberek tucatjai haltak meg az iszlamisták által elfoglalt észak-mozambiki Palma városában a héten – közölte vasárnap a mozambiki biztonsági szervek szóvivője.

Omar Saranga szerint ehhez jön még hét ember, aki a Total francia energetikai vállalat külföldi szakembereit evakuáló konvoj elleni támadásban vesztette életét pénteken.

Mint mondta, emellett emberek százait, helybélieket és külföldieket egyaránt kimentettek a Total hatvan milliárd dolláros gázkitermelési projektjének közelében található városból. A The Times című brit lap korábban arról számolt be, hogy

egy brit vállalkozó is meghalt a szélsőségesek támadásában egy szállodában, ahová a külföldi szakemberek menekültek az iszlamisták támadása elől.

Egy diplomata mellett segélymunkások is arról számoltak be, hogy a harcok elől menekülők százai érkeznek bárkákon Pemba kikötővárosba. A diplomata állítása szerint az egyik ilyen bárkán mintegy 1300-an érkeztek a kikötőbe.

A szélsőségesek szerdán csaptak le a városra

Palma ellen három irányból indítottak támadást, nehézfegyverek bevetésével. A kormányerők a támadásban komoly veszteségeket szenvedtek. Szemtanúk szerint az egész település romokban hever, sokan meghaltak.

Beszámolók vannak arról is, hogy egyeseket lefejeztek a városban.

A kormányerők átcsoportosításokat végeznek, hogy helyreállítsák az ellenőrzést az Indiai-óceán partján, a tanzániai határ közelében fekvő, 52 ezer lakosú város felett.

Biztonsági források szerint a város feletti irányítást eddig még nem sikerült visszaállítaniuk a kormányerőknek.

A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az értesülések hitelességét, mivel a várossal még szerdán megszakadt a kapcsolat. A Total már korábban kivonta dolgozói jelentős részét a forrongó északi Cabo Delgado tartományból, ahol az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető iszlamisták tevékenykednek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában