Diplomácia

2022.06.04. 07:37

Prágába utazik kedden Novák Katalin

Varsó és Berlin után egy újabb visegrádi országba látogat el a köztársasági elnök.

Varsó és Berlin után egy újabb visegrádi országba látogat el a köztársasági elnök, Novák Katalin kedden kétnapos, hivatalos látogatásra utazik Prágába – értesült a Magyar Nemzet. Novák Katalinnak ez lesz a negyedik hivatalos külföldi útja államfőként.

Az elnök csütörtökön Berlinbe látogatott, ahol négyszemközti megbeszélést folytatott Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnökkel és Bärbel Bas, a Bundestag elnöke is fogadta.

Novák Katalin emellett a német fővárosban kitüntetésben részesítette Wolfgang Schäublét, a Bundestag volt elnökét. Schäuble Angela Merkel volt kancellár előtt a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője volt, majd a Merkel-kormány pénzügyminisztereként dolgozott, és elévülhetetlen érdemeket szerzet a német–magyar kapcsolatok alakulásában és fejlődésében. 

Két hete az államfő Erdélyben tett látogatást, ahol tíz templomot áldottak meg különböző településeken a magyar református egység napja alkalmából. 

Kolozsváron találkozott Kelemen Hunorral, Románia miniszterelnök-helyettesével is, Nagyenyeden pedig Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével leleplezték a püspöki ház emléktábláját, majd megtekintették a Bethlen Gábor Kollégium épületét. Erdélyi útja során Novák Katalin Gyulafehérváron is járt, ahol Bethlen Gábor szobrának ünnepélyes leleplezésén vett részt. 

A köztársasági elnök első hivatalos külföldi útja Varsóba vezetett, a lengyel fővárosban kollégájával, Andrzej Duda államfővel folytatott tárgyalásokat.

Borítókép: Novák Katalin Gyulafehérváron

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában