A remény fényei

2022.11.13. 22:47

Ferenc pápa szerint a mai világ nem hallja meg a szegények fájdalomkiáltását

Az ukrajnai háború és az energiaválság is témája volt a szegények idei világnapjának, melynek alkalmából 1300 rászoruló vett részt a Ferenc pápa bemutatta misén és az azt követő közös vatikáni ebéden vasárnap.

Ferenc pápa együtt ebédel a rászorulókkal a szegények világnapja alkalmából a Vatikán VI. Pál közönségtermében 2022.november 13-án

Forrás: MTI/EPA/ANSA

Fotó: Riccardo Antimiani

Családosok, magányos idősek, menhelyeken és utcán élők ültek a Szent Péter-bazilika padsoraiban a Ferenc pápa bemutatta misén. A résztvevők – a pandémia miatt – majdnem kizárólag a római egyházmegyéből érkeztek a plébániák és egyházi szervezetek önkéntesei kíséretében. A misét követően a vatikáni audienciateremben Ferenc pápával közös ebéden vettek részt.

Ferenc pápa 2017-ben vezette be a szegényeknek szentelt világnapot, mely minden évben a Pannóniában született Szent Márton ünnepéhez legközelebbi vasárnapra esik.

A misén mondott beszédében Ferenc pápa kijelentette: meg kell törni a „bennünk lévő belső süketséget, amely megakadályozza, hogy meghalljuk a leggyengébbek elfojtott fájdalomkiáltását”.

Az egyházfő szerint a mai társadalom is sebzett és erőszakkal, igazságtalansággal, üldözéssel teli, elég arra a „kegyetlenségre gondolni, melyet az ukrán nép szenved el” – tette hozzá.

A kortárs szegénység okai között a pandémia és az éghajlatváltozás okozta gazdasági, társadalmi és lelki változásokat, a népek közötti háborúkat, a migráció okozta szegénységet, a munkanélküliséget, valamint a méltatlan munkakörülményeket említette. Úgy vélte, ma is a szegények az áldozatai minden válságnak. Az egyházat, a politikát és a társadalmat is arra ösztönözte, hogy „a városok elfelejtett, sötét szögleteiben lássák meg a magányosságot és nyomort”.

A kevesek gazdagságát növelő receptek helyett a remény fényeit kell meggyújtani a sötétségben egy testvériesebb világ építésével – vélte Ferenc pápa.

Kifejtette, jelenleg harmadik világháború folyik, és a félelem okozta bénultság helyett mindenkinek fel kell tennie magának a kérdést, hogy mi jót tud tenni.

Déli beszédében Ferenc pápa ismét a „mártír” ukrán népről beszélt. „A béke lehetséges, ne törődjünk bele a háborúba” – jelentette ki. Dosztojevszkij orosz írót idézte, aki szerint nem szabad félni az emberek bűneitől és a  bűnös embert is szeretni kell.

A szegények világnapja alkalmából a Vatikán csak Rómában ötezer családnak juttatott élelmiszercsomagot, valamint most először a gáz- és villanyszámlák kifizetésében is segítséget nyújtott.

A Caritas egyházi szervezet adatai szerint 2021-ben a kevesebb, mint hatvanmilliós Olaszországban 5,6 millió volt a szegénységben élők száma. A Coldiretti termelői szövetség adatai azt mutatják, hogy idén a növekvő infláció és az energiadrágulás hatására további 12 százalékkal nőtt a rászorulók száma, naponta hárommillióan állnak sorban a menhelyeken ételért. A ferences szerzetesrend milánói szegénykonyháin év eleje óta 79 százalékkal emelkedett a napi kenyéradagot igénylők száma.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában