Szép új világ

2023.01.21. 09:00

Átvették a brit kokainpiacot az albán bűnbandák

Albán bűnözők két évtizede irányítják a kokainpiacot Nagy-Britanniában, az egyetlen kivétel Liverpool, ahol a helyiek uralják még az alvilágot.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az elmúlt húsz évben az albán bandák átvették az ellenőrzést Nagy-Britannia virágzó kokainpiaca felett, miután szövetséget kötöttek a halálos latin-amerikai drogkartellekkel. Az albán bűnbandák valószínűleg Észak- és Kelet-Londonban a legerősebbek, de Manchesterben is meghatározóak – írta meg a V4NA.

Nagy-Britanniában mindenhol vannak albán bűnözői klánok, de nem léphetnek be Liverpoolba, amelyet a helyi bűnözők tartanak fogva

– mondta a The Sun című lapnak egy szakértő, akinek kilétét biztonsági okokból nem nevezték meg. Az albán klánok közül kiemelkedik a kelet-londoni horda, amely úgy nevezi magát, hogy Helbenianz. A bűnbanda drága autókkal, fegyverekkel, illetve hatalmas pénzösszegekkel kérkedik az Instagramon.

A közösségi oldalakon 2017 óta aktívak, egy oknyomozó újságíró szerint a képeket azért tették közzé, hogy meggyőzzék az albán fiatalokat, hogy „az Egyesült Királyság utcái arannyal vannak kikövezve”. A banda egyébként fegyverkereskedelemmel is foglalkozik, de gyilkosságok, pénzmosás és erőszakos rablások is szerepelnek a palettán.

Tony Saggers, a brit Nemzet Bűnüldözési Ügynökség (NCA) korábbi kábítószer-fenyegetésért és hírszerzésért felelős vezetője pedig azt mondta az albán bűnbandákkal kapcsolatban:

Fontos, hogy ne sztereotipizáljunk, de a koszovói háború miatt az albánok koszovóinak adták ki magukat, hogy menedékjogot kapjanak az Egyesült Királyságban. Az ideérkezők közül sokan csak egy jobb életet akartak, de voltak köztük bűnözők is, akik képesek voltak illegális hálózatokat kiépíteni.

Hozzátette, hogy a brit bűnözőknek „gyorsan meggazdagodni” mentalitása van, míg az albánok stratégiája a „lassan meggazdagodni” volt, így tudtak szépen lassan terjeszkedni országszerte és átvenni a piac legnagyobb része felett az irányítást. Olyan olcsón kezdték árulni a drogot, hogy a fogyasztók természetesen már tőlük szerezték be a kábítószert. Végül már a többi banda is az albánoktól vette a szert. Az is segített nekik ebben, hogy a hírük már megelőzte a bandák tagjait.

Az albán bűnözők kegyetlenek és potenciálisan gyilkosok lehetnek, amikor a szervezett bűnözésüket irányítják otthon. De amikor az Egyesült Királyságba jönnek, megpróbálnak karizmatikusabbak lenni, és a félelmet használják

– mondta Saggers. Ezt Peter Walsh oknyomozó író is megerősítette, aki úgy véli, hogy az albán bandák megjelenése után a primo kokain elérhető közelségbe került a fiatalabb bandák számára, akik korábban nem tudták előteremteni a pénzt a nagy mennyiségű készletekre. Megjegyezte azt is, hogy

tragikus módon azonban ez gyakran halállal és erőszakkal járt együtt, mivel ezek a fiatal bandák megvívták saját háborúikat a területért.

A Hellbanianzról azt tartják, hogy évente több millió font értékű kábítószert szállítanak az Egyesült Királyságba. Annak ellenére, hogy kábítószerből gazdagodtak, az albán bandák 1998-ban csalással tették le a névjegyüket az Egyesült Királyság alvilágában. Manapság a zenei iparban is megpróbálnak betörni, a gazdagsággal kérkedő videóklipjeik többmilliós nézettséget hoznak. A dalszövegekben nem is rejtik véka alá, hogy miből tudják fenntartani azt az elképesztő luxust, amelyet még a kontinens leggazdagabbjai is megirigyelhetnek.

A The Sun lapnak nyilatkozó, neve elhallgatását kérő szakértő azt is mondta, hogy a különböző albán drogbandák jellemzően tíz emberből állnak. A tagok különböző feladatokat kapnak: vannak sofőrök, felügyelők és pénzbeszedők.

A bandatagok jellemzően rokonok lehetnek, és mindannyian ugyanabból az albániai városból származhatnak. Sok pénzt kerestek az Egyesült Királyságban kokain eladásából, amit arra használtak, hogy földet és ingatlant vásároljanak Albániában

– tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában