Igazságot akarnak

2023.01.07. 18:24

Több ezren tüntettek Párizsban a 2013-ban megölt kurd aktivistákra emlékezve

Több ezren vonultak fel szombaton Párizsban a tíz évvel ezelőtt megölt három kurd aktivista emléke előtt tisztelegve. A kurd közösséget 2013 óta egyesítő éves menetre idén röviddel azután kerül sor, hogy egy 69 éves férfi "a külföldiek iránt érzett beteges gyűlöletből" Párizs belvárosában lelőtt három kurdot.

A 2013-ban és 2022-ben megölt kurd áldozatok portréit tartják kezükben tüntetők Franciaországban, Párizsban 2023. január 7-én

Forrás: AFP

Fotó: Clement Mahoudeau

A menet megerősített rendőri jelenlét mellett indult el késő délelőtt a Gare du Nord pályaudvartól fekete molinóval, amelyen a Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió által terrorszervezetnek tartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) 2013-ban agyonlőtt három női aktivistájának fényképe, valamint "A török állam újabb három kurdot gyilkolt meg Párizsban" jelmondat volt látható.

A szervezők szerint "legalább 25 ezer tüntető" vett részt a menetben.

"Semmi sem állíthatja meg a kurdok szabadságát", "Igazságot és igazságosságot" - skandálták a tünetők, akik a 2013. és a 2022. évi hármas gyilkosság színhelyéről a République térre érkeztek.

 

2013. január 10-re virradó éjszaka az 54 éves Sakine Cansizt, a 28 éves Fidan Dogant és a 24 éves Leyla Saylemezt a párizsi Kurdisztáni Információs Központ területén lőtték agyon.

 

A feltételezett elkövető, Omer Güney gyorsan rács mögé került, de néhány héttel a perének megkezdése előtt, 2016 végén elhunyt a börtönben.

A francia igazságszolgáltatás, amely szerint a török hírszerzés is érintett volt a gyilkosságban, folytatja a nyomozást.

A tavaly december 23-i hármas gyilkosság felháborította a franciaországi kurdokat, akik a gyanúsított kijelentései és az ügyészség által nyilvánosságra hozott nyomozati adatok ellenére továbbra is Törökországot okolják.

December 24-én heves zavargások törtek ki Párizsban egy kurd nagygyűlés után.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában