Döntés

2024.06.11. 16:14

Az Országgyűlés megválasztotta az Alkotmánybíróság új elnökét

A képviselők döntése alapján Juhász Imre követi Sulyok Tamást.

MW

Az Országgyűlés megválasztotta az Alkotmánybíróság új elnökét

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Az Országgyűlés 136 szavazattal megválasztotta az Alkotmánybíróság új elnökét Juhász Imre alkotmánybíró személyében. A testület élére azért kellett új vezetőt választani, mert Sulyok Tamás korábbi elnök márciusban köztársasági elnök lett. Az elnökről a képviselők titkosan szavaztak, a megválasztásához kétharmados többségre volt szükség.

A szavazás eredményének a kihirdetése után Juhász Imre azonnal letette a hivatali esküjét, majd fogadta Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint miniszterek és államtitkárok gratulációját.

Juhász Imrét 2013-ban kétharmados többséggel választotta az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjává, ahol a hetvenedik életévét betöltő Holló Andrást váltotta.

Az 1963-ban született Juhász Imre az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi karán szerzett jogi diplomát 1986-ban. Tanulmányai után a polgári eljárásjogi tanszéken lett egyetemi tanársegéd, majd 1989-ben ügyvéd-jogtanácsos tagozaton jogi szakvizsgát tett. 1990 és 2013 között ügyvédként is tevékenykedett, 1992-től egyetemi adjunktus volt.

Az 1990-es évek első felében részt vett az ENSZ által szervezett jogvédő programban, ahol délvidéki és erdélyi menekültek jogi képviseletét látta el. 2000-ben európai jogi szakjogász másoddiplomát szerzett.

2006 novembere és 2008 márciusa között alapító tagként vett részt a 2006-os őszi tömeges emberi jogsértések okainak feltárására létrehozott Civil Jogász Bizottság (CJB) munkájában. 2008 februárjában az Országgyűlés az akkor létrehozott és a rendőrségi tevékenység civil kontrolljával megbízott Független Rendészeti Panasztestület tagjává választotta, 2010-től 2013-ig a testület elnöke volt.

Miután 2011-ben megszerezte a PhD fokozatot, az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni bizottságának lett tagja, itt 2013 óta dolgozik Magyarország képviseletében. Az Alkotmánybíróságnak 2013. április 3. óta tagja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában