Meghódították a Mecseket a petőfis diákok

Az időzítés tökéletes volt, hiszen a talpalást megelőző este mindenki jót mulatott a szalagtűző esten, így üdén és frissen vághattunk neki a Mecsek emelkedőinek és lejtőinek. Az időjárás sem lehetett volna megfelelőbb, mivel az eső csak épphogy esett és a szél sem fújt óránkénti 120 kilométeres sebességgel. A bonyhádi buszmegállótól úri módon elbuszozhattunk Nagymányokig. Ott rögvest felkaptuk túrabakancsainkat és nekiindultunk a ránk váró akadályoknak. Tekintettel arra, hogy mindenki friss és üde volt, a túravezetőink gyorsan diktálták a tempót. Első megállóhelyünk Váralján volt, azonban sokat ott sem időztünk, elvégre mindenki égett a vágytól, hogy újra útnak indulhasson. Mecseknádasd felé érdekes kőzeteket találtunk, és mi tudatlanok meg is kérdeztük szellemi vezetőnket, Gruber tanár urat, hogyan keletkeztek ezek. Ő bölcsen azt válaszolta, hogy szekerózissal. El kell áruljam, hogy nem igazán lettünk okosabbak ettől a fogalomtól. A tanár úr mintha csak a gondolatainkban olvasott volna, rögtön hozzáfűzte: ez azt jelenti, hogy szekérrel hordták őket ide. Mecseknádasd után elértük a Schlossberget. A Schlossberg alatt nem a fogadót, hanem a templomormot értem. Megtekinthettük a romokat, és még a kilátóra is felmásztunk. Miután erőtől duzzadva lesétáltunk a buszmegállóba mindössze 20 percet kellett várakoznunk a buszra. Mindenki új élményekkel vette az irányt hazafelé. A hangulat kiváló volt, így mindenkinek emlékezetes maradt a túra.