SÉTA

2011.05.11. 12:13

A jövő nagy divatdiktátora

Hallottatok már iskolánk leendő divattervezőjéről? Ha még nem, akkor itt az idő, hogy bemutassuk Bencze Ritát, a Garay János Gimnázium 10.C osztályos tanulóját.

Kárpáti Lili, Garay János Gimnázium, 12.B osztályos tanulója

Bencze Rita rajzol, tervez, átszab, és divattervezői karrierről álmodik. Ez talán nem lehetetlen küldetés, hiszen két tervezői versenyen is szép eredményt ért el. De ne rohanjunk ennyire előre! Hogyan is kezdődött minden? Rita, mint minden gyerek, már kicsi kora óta rajzol. Nővérével, Barbarával a nagymamájuknál játék közben régi divatlapokra bukkantak.

Kísérletezésképpen lemásolták a látott ruhákat, majd saját ízlésük szerint átalakították a terveket. Időközben a hobbiból életcél, szenvedély lett. Rita hat éves korában iratkozott be a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola Művészeti Iskolájába Szekszárdra.

Itt Kis Ildikó, Herczig Zsófia, Imre Péter és Adorjáni Endre tanárok foglalkoznak vele. Rita úgy gondolja, tőlük megfelelő és sokrétű képzést kaphat. A gimnáziumi tanulmányok mellett nehezebb helytállni a művészeti iskolában, de nem bánta meg, hogy nem olyan iskolába ment, ahol kizárólag a rajzolással foglalkoznak.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Rita megtervezi, és el is készíti az általa kitalált ruhakölteményeket. Szombatonként jár varrótanfolyamra, ahol szabásminta-készítést is tanul. Fotó: K. A.
[/caption]
– Meg tudod varrni azt a ruhát, amit te terveztél?
– Tizennégy évesen kezdtem el varrni anyukám, a nagymamám és a Burda segítségével. Egy ideje már sikerül egyedül is kiigazodnom a szabásrajzokon, szombatonként pedig varrótanfolyamra járok, ahol szabásminta-készítést is tanulok.

– Hol mutatkoztál be először a rajzaiddal?
– 2010-ben, a keszthelyi Helikon versenyen a zsűri nem ismerte el alkotásaimat. Csalódottságomat azonban két nagyszabású verseny kárpótolni tudta.

Egyik rajzos társamtól hallottam a pécsi Fashion Arts Modellügynökség által szervezett amatőr divattervezői pályázatról. Erre 3 kategóriában lehetett indulni: Pécs eleganciája az idei trend divatszíneiben, Street fashion in future 2012, Csak lazán! Mindhárom kategóriában indultam, összesen öt rajzzal. Ebből választott ki a zsűri kettőt, ezeket kellett megvarrnom.

– Hogyan álltál neki a pályamunka elkészítéséhez?
– Nagyon fárasztó volt a felkészülés. De az ide-oda való rohangálás közben rájöttem, hogy tényleg ezt akarom csinálni. És amikor eredményhirdetéskor kimentem a kifutóra a modellemmel, a reflektor a szemembe világított, nem láttam semmit, a kifutó végét se, csak azt néztem, hol áll meg a modell. Csak a nagy tapsot hallottam, ez jelezte, hogy valóban tetszett a nézőknek a munkám. Első helyezett lettem! Fantasztikus élmény volt, ezért megérte az éjszakákba nyúló robotolás.

– Milyen lehetőséget jelentett a fődíj?
– Kivitték a ruhát Olaszországba, egy fotózásra, és interjút készítettek velem az ügynökség által kiadott folyóiratban. Tulajdonképpen nem a díjazás számított nekem, hanem az, hogy lehetőségem volt bemutatni a saját ruháimat egy divatbemutatón. És ez lendületet és szakmai megerősítést adott a jövőre nézve.

Táskát, cipőt és kiegészítőt is tervezne a jövőben

Rita második megmérettetése a Burda magazin első divatrajzversenye volt. Az őszi döntőbe egy hattagú zsűri választotta ki a 24 esélyes művet, melyekre az interneten szavazhatott a közönség. Rita negyedik helyezett lett. Ami pedig a jövőt illeti, tanulmányait a középiskola után a fővárosban, a MOME textilszakán szeretné folytatni. A ruhatervezés mellett szívesen kipróbálná a táska-, cipő- és kiegészítő tervezést is. Kívánom, hogy évek múltán ugyanilyen lelkesedéssel beszéljenek iskolánk szerény, ám ambiciózus, feltörekvő divattervezőjéről, Bencze Ritáról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!