2011.05.25. 14:18
Mi már egész biztosan nem leszünk birkák
Osztályunkba olyan lelkes tanulók is járnak, akik úgy gondolták, ez az utolsó évük együtt, hát tegyék feledhetetlenné.
Február elején megláttuk a plakátot, hogy indul egy program Ne Légy Birka! néven. Gondoltuk, belefogunk. Csapatunk a Vízvédők 001 nevet kapta. A fordulók teljesítése komoly tapasztalatszerzés volt számunkra.
Az egyik próbatétel egy újság szerkesztése volt, a kész munka mindenkinek nagyon tetszett. A 3. fordulóra készültünk a legjobban, a zsűri előtt tartott kiselőadás nagyon nagy nyomás volt számukra, de sikeresen teljesítettük. Főleg, mert 1. helyezést értünk el!
Az utolsó megmérettetéshez is elérkezett a csapat, itt villámakciót kellett szerveznünk. Egy oviba látogattunk el, és próbáltuk ösztönözni a kicsiket, hogy szelektíven gyűjtsék a szemetet.
Az igazi akció azonban az egyik hipermarketben történt, egy szombati nap ellátogattunk, standot állítottunk fel, és az embereknek a tudatos vásárlás 6 pontját osztogattuk szórólap formájában. Ez a forduló is összekovácsolta a csapatunkat. Elmondhatjuk, hogy nagyon jól éreztük magunkat!