Egy képzelt levél a majdani kislányomtól

A sok szép emléket fel sem tudnám sorolni! Emlékszem, amikor kimentünk kézilabdázni és focizni. Megtanítottad, hogy mit hogyan kell csinálni. És minden vasárnap lementünk játszani. Ha elestem, te bekötötted a sebeimet.

Később közölted velem, hogy nővér leszek, ugyanis Petike a hasadban volt. Nagyon vártam őt. Oviból mindig sietve mentünk haza apával, hogy tudjunk neked segíteni, de te addigra mindig mindent megcsináltál. Amikor Petike megszületett, már hárman játszottunk. Hárman nevettünk. Este pedig Petikével apát gyömöszöltük.

Te mindig olyan vidám és jó voltál hozzánk. Remélem, ez soha nem fog megváltozni. Tőled kaptam az első kiskutyámat, Tapit. Együtt tanítottuk meg, hogy üljön le, és hogy hozza vissza a labdát. Suli után mindig segítettél a leckében és a tanulásban. Mindig úgy fogok rád emlékezni, mint a legdrágább személyre a világon. Nagyon szeretlek. És ezt a levelet azért írtam neked, hogy megköszönjek neked mindent.

Puszil és ölel: Zsófi.
U.i.: Remélem nem felejtetted el az adidas labdát megvenni nekem szülinapomra.