Két korosztály, egy szív

Két kor, két lélek, két világnézet. A diákoké és a tanároké. Hogy lesz ebből összehangolt, közös produkció?
Ez a kérdés járt a fejemben, miközben kedves tanárnőm, Fittné Szilvássy Ildikó könyvbemutatójára igyekeztem. A rendezvény előtti napokban már olvastam a kötetet. Voltak kedvenc verseim, és elhangzottak olyanok, amelyek úgy tűntek, mintha az én érzéseimet, gondolataimat adták volna vissza.

A következő kérdés, ami felmerült bennem, hogy vajon ezek közül elhangzik-e valamelyik? Végigmentem a folyosón, egészen a könyvtárig, majd benyitottam. Mintha egy más világba érkeztem volna. Sok mosolygós, izgatott ember látványa tárult elém, és nem lehetett mást érzékelni, mint a felszabadultságot. Mintha a gondok, bajok és a stressz  nem tudták volna átlépni a küszöböt. Én viszont igen, és én is ebbe a gond nélküli világba csöppentem végre!

Helyet keresve, az utolsó sorban találtam meg a székemet. Örültem, hisz innen mindent láttam, ami a teremben történt. Minden gondolat, minden történés az elkövetkezendő egy órában kitárulkozott előttem.
Megnyugodva átadtam magam az érzésnek. Középen ült a költő, a sarokban gitár. A gondolataim cikáznak. Vajon a kedvencemet zenésítették meg? Irigy lettem egy pillanatra. Négyen is segíthették őt.

Ott állt Vivi. A meghívóból tudtam, ő lesz a moderátor. A gitárt összekapcsoltam Bodroghalmi Lászlóval. Ott volt még Betti, aki szintén verset mondott, és ott állt még gyermekkori barátnőm, Petra. Ő énekelni fog, gondoltam magamban! Mire tekintetem végigért, Vivien halk szavai már meg is nyitották a bemutatót.

Ildikó tanárnő bemutatkozása utána elkezdődött, amire már mindannyian vártunk. Elhangzott az első vers.

A bemutató egyébként három blokkból állt. Az első részt az „Én”- versek töltötték ki. Mosoly ült az arcomra, hogy ily módon egy kis betekintést nyerhetek a tanárnőm világába, gondolataiba, érzelmeibe, hiszen ezek a sorok róla szólnak. A kétgyermekes családanyáról, aki tanít, és mindemellett zongorán és orgonán is játszik, énekel, viszi az újságíró szakkört, és még marad ideje velünk is foglalkozni. Büszkeség öntött el, ahogy ott ültem. Legszívesebben felálltam és azt kiáltottam volna a világnak, hogy én ismerem! De nem tettem… Ehelyett inkább csak hangosan tapsoltam.

Aztán jött a következő szakasz, mely „TE” elnevezést kapta. Olyan volt, mintha az egész rólam szólna. Mintha én írtam volna. Könnyek szöktek a szemembe, feltörtek bennem a múlt jó és rossz emlékei. És ekkor eljött az a bizonyos katarzis. Hirtelen nem is tudtam hova tenni ezt az érzést.
Ekkor meghallottam a kedvenc versemet. Belső remegés, mosolygás, könnyek lettek úrrá rajtam, s ez mind egyszerre. Az „Ő” részre már alig tudtam koncentrálni.

A könyvbemutató végén a közönség hangos tapsban tört ki, majd egy emberként mentünk gratulálni.
Hazafele menet végig a kötet járt a fejemben. A Tündérszövet. Egy gondolat jut most csak eszembe: ezen a délután a tündérek körbeszőttek minket boldogsággal… Az interneten pedig a következő könyvajánlót találtam: „A költő kézen fog, és elvisz egy világba, aminek minden elemét ismered, de úgy, együtt varázsos, csodálatos, szebb, mint az álmok. De legalábbis más. A költő megmutatja, hogy milyen vagy: a férfiban a nőt, a nőben az embert, a folyamatban a gondolatot. A költő ragyogóvá bűvöli a szürkeséget, csodálatos pillanatokat szerezhet neked. Szilvássy Ildikó pedig költő.”
A cikk szerzője a paksi Vak Bottyán Gimnázium 10.B osztályos tanulója

Csak ültem ott, és az egyik vers sorait ismételgettem magamban:

„Ha akarod leteszem a telefont
és nem beszélek butaságot
versről és zenéről
és nem kérdezem meg
hogy ismered-e a titkukat – ha úgy akarod (…)
Ha akarod bekötött szemmel
megyek át a téren
és nem is gondolok a kezedre
hogy megfoghatnál
mert ez egy másik élet- ha úgy akarod…”

Kovács Réka -->