Sport

2009.09.08. 19:59

Éger László tudja, hogy kell megállítani Ronaldót

A magyar labdarúgó-válogatott csak akkor maradhat versenyben a világbajnoki részvételért, ha szerdán legyőzi a portugálokat a Puskás Ferenc Stadionban. Nem lesz könnyű, hiszen világsztárok egész sora érkezik hozzánk, köztük Cristiano Ronaldo, a világ legdrágább futballistája.

TEOL/Rónai Gábor

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Lépéselőnyben. Ronaldo és Éger csatája a 2005-ös, manchesteri Bajnokok Ligája-selejtezőn (Fotó: AFP)
[/caption]

Mindenki róla, azaz Cristiano Ronaldóról beszél. Nem csoda, hiszen kevés ilyen képességű futballista szaladál a világ stadionjaiban. A szakemberek szerint minden pénzt megér, a Real Madrid sem sajnált a 23 éves zseniért csillagászati összeget, 94 millió (!) eurót fizetni a Manchester Unitednek. Képtelenség megállítani – mondják róla, nem lesznek tehát irigylésre méltó helyzetben a magyar védők szerdán 20.45 órakor a nemzeti stadionban. Éger László, a Paksi FC kapitánya, korábbi válogatott védő már összefutott Ronaldóval, s nem is akárhol: a Debrecen színeiben a Puskás Stadionban és az Old Traffordon is volt szerencséje találkozni az akkor 19 éves klasszissal.

– Egyedül nem tudod felvenni vele a versenyt. Ördöngősen, kismerhetetlenül cselez, a világ legjobb védőjének sincs esélye ellene. Csakis úgy lehet megállítani, ha hátvédjeink egymást kisegítve próblják meg semlegesíteni – mondta Éger László Cristiano Ronaldóról. – De nem csak ő, hanem például Deco, vagy Simao is kiválóan cselez, rájuk is figyelni kell. Erwin Koeman biztosan tudja, hogy mit kell tenni ellenük, s abban is biztos vagyok, hogy aki lehetőséget kap, a legjobb tudása szerint fog teljesíteni.

A 32 éves futballista nem szereti latolgatni az esélyeket, nem mondja azt, hogy nyerünk, és azt sem, hogy esélyünk sem lesz. – A svédektől elszenvedett vereség, a 94. percben bekapott sokkoló gól biztosan ott lesz még a fejekben, a lelkekben az elején. Nem könnyű egy ilyen kudarcon túltennie magát az embernek, de muszáj – folytatta Éger. – A portugáloknak remek csapatuk van, természetesen ők az esélyesebbek, de a labda gömbölyű és bármi megtörténhet. Mindenesetre szurkolok a fiúknak, hogy jó eredményt érjenek el!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!