Sport

2014.07.14. 13:29

Telt házat és jó futsalt akar látni a TMFSE új elnöke

Olykor Kínába szólítják üzleti kapcsolatai Bercsényi Lászlót, a Tolna-Mözsi Futsal SE múlt héten megválasztott elnökét, aki lapunknak adott interjúban azt mondta: három éven belül az ország egyik legjobban felépített klubját szeretné irányítani. Az egyik legjobb hazai szakembert már megnyerte az ügy mellé. Első lépésnek nem rossz!

TEOL/Rónai Gábor

– Múlt heti megválasztásakor azt mondta, hogy mérnök-közgazdász végzettsége van, címzetes egyetemi docens, s korábban tagja volt az öttusa szövetség elnökségének. Hogy került képbe mégis a tolnai futsalklubnál?
– Évekig éltem Pakson, vannak megyei kapcsolataim, ismeretségeim, barátaim, akiktől hallottam egyet, s mást a tolnai futsalklubbal kapcsolatosan – mondta Bercsényi László. – Így jutott el a fülembe, hogy bajban van az egyesület. Már tavaly is segítettem, mert láttam, hogy becsületes emberek vezetik, akik nagyon sokat dolgoznak, de azt is láttam, hogy az egyesület anyagi lehetőségei korlátozottak. Megmondom önnek, megtetszett, amit tapasztaltam, és úgy döntöttem, hogy odaállok a klub mellé. Sokat beszélgettem Simon Ferenc elnök úrral, így jutottunk el odáig, hogy most elnökként irányítom a klubot.

– Ellátogattam cége, vállalkozása névjegyén feltüntetett internetes oldalára, és láttam, hogy rengeteg mindennel foglalkoznak, kutatásfejlesztés, környezetvédelem, kommunális hulladékok feldolgozása, gazdasági, piaci tanácsadás, hogy csak néhányat említsek. Meg aztán rengeteget is utazik, ha jól tudom, legutóbb éppen Kínában járt. Hogy fér bele az idejébe egy futsalklub irányítása?
– Nagyon sokat dolgozom, nem ritkán napi tizennégy órákat, de amire az ember akar, arra tud időt szakítani. Meg aztán egy vállalkozás irányítása nem sokban tér el egy sportegyesület irányításától, mindegyiknél emberekkel kell foglalkozni, embereket kell menedzselni, csak az egyiknél alkalmazottaknak, dolgozóknak, a másiknál pedig sportolóknak hívják őket. A cél viszont ugyanaz, mindenütt a sikert elérni. A tolnai futsalban sok lehetőség rejlik, ezt ki szeretnénk aknázni, nem sok ilyen bázis van az országban, mint Tolnán, nem szabad veszni hagyni.

– Megválasztásakor azt mondta, három éven belül NB I-ben szeretné látni a férficsapatot, a lányoktól pedig már az új szezonban elvárja, hogy beleszóljanak a dobogós helyek sorsába. Azt is mondta, hogy egy olyan szakmai vezetőt hoz Tolnára, aki nagy név a sportágban, s akinek a neve hallatán leesik majd a futsalban kicsit is otthonosan mozgók álla. Várom a nevet!
– Most már el is árulom, mert megállapodtunk: Frank Tamást sikerült megnyernem szakmai vezetőnek. Azt gondolom, őt senkinek sem kell bemutatni, korábban irányította mind a női, mind a férfi futsal válogatottat, nála jobb szakembert aligha találtunk volna céljaink eléréséhez. Ő lesz a szakmai igazgató, a vezetőedző mind a női, mind a férficsapatnál, sőt az utánpótlással is ő fog dolgozni. Úgy gondolom, az ő neve, az ő személye garancia arra, hogy új utakra lép az egyesület. Teljesen szabad kezet kap, az általa kidolgozott koncepció mentén fogunk haladni, hiszem, hogy jó irányba!

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Bercsényi László vissza szeretné csábítani a szurkolókat a tolnai városi sportcsarnok lelátójára (Fotó: TEOL)
[/caption]

– A női csapatnál nem lesz sok dolga, hisz a lányok az utóbbi két év gyengébb teljesítményétől eltekintve mindig ott voltak az élmezőnyben, de a férfiaknál ez nem fog egyik napról a másikra menni. Sztárjátékosokat igazol, vagy miképpen képzelte el, hogy egy NB II-es középcsapat hirtelen odakerül az NB I-be?
– Mint kihangsúlyoztam, teljes mértékben megbízom Tamásban, ha ő azt mondja, hogy igazolnunk kell néhány magyar szinten sztárnak számító futballistát, akkor igazolni fogunk, ugyanakkor az elképzelésünk az, hogy a klub széles utánpótlás-bázisunkból tudjunk majd meríteni, hogy akár már három év múlva kikerülhessen onnan egy-egy olyan játékos, aki akár az NB I-es csapatnak is segítségére lehet. A lányoknál elsősorban a klubhoz kötődő játékosokkal szeretnénk megállapodni, úgy hallottam, jó páran játszanak az NB I-ben a klub egykori neveltjei, vagy a megyéből elkerült lányok, őket mindenképpen haza szeretnénk hívni. A hölgyeknél amúgy az lesz a legnagyobb változás, hogy megszüntetjük az NB II-es csapatot.

– Legyen őszinte: hisz benne, hogy a futsalban sikercsapatot lehet építeni? Csak azért mondom, mert Magyarországon minden a labdarúgás körül forog, aztán jön a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda. A futsal nem egy népszerű sportág mifelénk?
– Mi viszont azzá szeretnénk tenni! Tolnán mindenképpen, de abban is biztos vagyok, hogy ha itt, nálunk felépül egy sikeres klub, akkor az példaként szolgálhat más egyesületek számára, akár megyei szinten, akár országosan. Eltökéltek vagyunk, teljesen meg fogjuk reformálni az egyesületet, minden szinten. A szurkolókat is vissza akarjuk csábítani a lelátókra, szeretnénk, hogy Tolnán divat legyen futsalmeccsre járni. A játékosoknak is sokkal jobb érzés, ha sok néző előtt játszanak, mint ha csak néhány tízen, ötvenen lézengenek a lelátón. Hiszem, hogy ez megvalósítható, s abban is biztos vagyok, hogy ha sikeresek tudunk lenni a futsalban, az magával viszi majd a város többi sportegyesületét is, például a helyi futballklubot, amelyről éppen most hallottam, hogy vezetőváltás után van. Jó példa erre Spanyolország, vagy akár Portugália, meg kell nézni, hogy mennyire sikeres náluk a futsal, és meg kell nézni, hogy mennyire sikeres a nagypályás foci.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!