Bátor emberek

Ökrös Csaba

Egészen vicces, hogy eljutott odáig a Nemzetközi Öttusa Szövetség, hogy jelenleg már csak négy tusa alkotja sportjukat. Igaz, csak ideiglenesen szűkült le a sportágak köre, és jövőre talán majd ki is derül, mit tesznek majd be a lovaglás helyére. Jelen állás szerint a következő olimpián még az utóbbi időkben megszokott rendben zajlanak majd az öttusázók küzdelmei. Aztán majd 2028-tól már az új módi szerint mérkőznek meg egymással. Jelenleg egy négyötöd részben meglévő sportágért felelnek az öttusáért cselekedni hivatottak.

Az olimpiák műsorába bekerülni nem egyszerű, a jelek szerint onnan kiesni sem könnyű. Sportdiplomácia és gazdasági érdekek határozzák meg az olimpiai játékok menetrendjét. Szokás azt hangsúlyozni, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság arra törekszik, hogy a fiatal generációkat is meg akarja nyerni nézőnek. Ezért került be például a gördeszkázás a programba. Az öttusázásnál maradva: ezért vonták össze egynapossá a versenyt és ezért lett a futás része a lövészet. Lézerpisztollyal. Olyan ifjúságbarát és nézővonzó lett az öttusa, hogy néha még egy egész busznyi ember is nézi a küzdelmet. Egy olyan sportág versenyzői mérkőznek egymással, amelyet néhány ezer ember űz világszerte. Magyarán: annyira nézőbarát már az öttusa, hogy alig győzik elutasítani a közvetítésektől elalélt gyerekeket, akikben olthatatlan tűzzel ég a vágy a sportág iránt. Most, hogy a meglepetésfaktor is érvényesül, mármint nem lehet tudni, hogy lovaglás helyett mit kell tennie egy tettre kész öttusázónak pár év múlva, bizonyára még nagyobb tömegek indulnak jelentkezni az edzésekre.

Az öttusát direkt az olimpiákra találták ki.

Több mint száz évvel ezelőtt meg is felelt a korszellemnek. A sportág a nehézségei nyomán méltán érdemelte ki a sportbarátok elismerését. De már vagy harminc éve sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az öttusát, amelynek korifeusai a maguk és a sportág túlélése érdekében ötletelgetnek és cselekszenek.

A nagy kérdés nem az, hogy szükség van-e lovaglásra az öttusában, hanem az, hogy szükség van-e az olimpiának az öttusára. Az öttusa olimpia nélkül is működhet, űzhetik azok a lelkes ezrek, akik manapság is. Le a kalappal előttük!

A Nemzetközi Öttusa Szövetség döntése, amely lovaglás helyett fene tudja, mivel képzeli a jövőt, igazából értelmezhetetlen. Mindenesetre azt mutatja, hogy bátor emberek ülnek az elnökségben. Mit sem félnek a pisztollyal, párbajtőrrel felfegyverzett tagság haragjától.