JEGYZET

2017.12.23. 06:30

A világ rendje?

Buzgó József

Bezzeg a mi időnkben… Ugye ismerős fordulat? Amikor én kissrác voltam (a 60-as években), ugyanezt hajtogatták a felnőttek. Sopánkodtak, hüledeztek, jaj-jaj, mi lesz a világgal, az országgal, a sporttal, a futballal, ha majd az én korosztályom felnő. Hiszen minket csak a szórakozás érdekel, képtelenek vagyunk normálisan élni, tanulni, sportolni, linkek vagyunk, mint a „kettes kolbász”, csak a hülyeségen jár az eszünk. Bezzeg ők és a szüleik, nagyszüleik, ők még tudták, mi az a kemény munka, a tisztesség, a becsület, a küzdés, a tenni akarás, az alázat...

Amikor életemben először, 1964-ben egyedül kimehettem a Tatabányai Bányász meccsére, még igen magasan ragyogott a magyar labdarúgás csillaga. Mást sem hallottam az idősebb, tapasztaltabb szurkolóktól a lelátón, mint hogy ezek a maiak (pontosabban, az akkoriak) – Gelei, Hetényi, Juhos, Laczkó, Menczel, Szepesi, Bíró, Csernai, Szekeres, Deli – még a cipőjüket sem köthetnék meg a régi játékosoknak. Hogy kik voltak ők? Grosics, Farsang, Guba, Peller, Szovják, Lahos, Dombai… A maiak már csak lézengenek, nagyképűsködnek, alibiznek, tologatnak, húzogatnak, nyesegetnek, „erős” lövéseikre rászállnak a legyek, azt hiszik, elegendő csupán a mezüket kiküldeni a pályára, úgy is nyernek. A szív, a lelkesedés, az elkötelezettség ismeretlen fogalom náluk. Van viszont jampi tempó, brillantin, belőtt séró, ködvágó cipő, csőnaci, tvisztpulóver. Tudás, alázat, eredmény – nincs. (Pedig volt.)

Évekkel később újra hallottam: bezzeg a mi időnkben!

Akiket tíz évvel korábban agyba-főbe szapultak, már abba a korba értek, hogy ők lettek a régi menők, a nagyszerű, megsüvegelt spílerek, akik istenek voltak a Ságvári Endre úti katlanban. Ez a világ rendje.

De tényleg az?

És milyen lesz akkor, amikor a jelenlegi válogatott focisták lesznek majd a régiek? Mit mondanak akkor a szurkolók? Nem tudom, csak sejtem. Szeretnénk azt hinni, hogy az Andorra és Luxemburg ellen elszenvedett csúfos „buktánál” nincs lejjebb. A fájó vereségeket, a megalázó méretes pofonokat nem akarjuk megszokni. Léteznek persze olyan sportágak, amelyekben a fasorban sem vagyunk, megszoktuk az eredménytelenséget, a reménytelenséget, de a futball más, ott erre még mindig képtelenek vagyunk. Mert az nem lehet, hogy szinte mindenhol roham­léptekkel fejlődik a sportág, új futballnemzetek nőnek ki a földből, csak mi toporgunk, forgolódunk egy helyben.

Vajon mi hiányzik a magyar futballistákból, a mi játéko­sainkból, ami a más országok fiaiban megvan vagy meglett?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!