2023.08.22. 12:21
Béla téri templomban szentelték meg az új kenyeret (Videó)
Szekszárdon ökumenikus istentisztelettel kezdődött augusztus 20-án, majd a Szent István téren koszorúzással folytatódott az Államalapítás és az Új Kenyér Ünnepe.
A zsúfolásig megtelt Béla király téri templomban Petkó Tamás római katolikus plébános, dr. Kaszó Gyula református lelkész és Fodor Péter baptista lelkész megszentelte az új búzából készült kenyeret. A mise végén Gyurkovics János, a város alpolgármestere elmondta, sok ember szorgos munkájának eredménye, hogy lett idén is új kenyér, s hogy megvan jövő évre is a kenyérnekvaló.
Ünnepi beszédében méltatta az országalapítót, első királyunkat. Történelmi érdeme – mondta – a magyar állam megalapítása, kiépítése, megszilárdítása és európai integrálása.
Teol.hu videó
- Új épületbe költözött a Tolna Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége (videó)
- Ifjú focisták mérkőztek meg az új pályán (videó)
- Rendhagyó énekórát tartott Szekszárdon a Muzsikás együttes
- Tizenkét órán át futottak a társadalmi felelősségvállalás jegyében (videó)
- Vegyes érzésekkel jöttek ki a történelem érettségiről a diákok (videó)