Robikától a kis Kakáig

Hogy a magyar focinak mennyi köze van a top ligákban látható színvonalhoz, azt idehaza senkinek sem kell elmagyarázni. A bajnokságunk színvonala csapnivaló, a szövetség jobbára a licencek ügyében éli ki magát, s hogy mennyi tekintéllyel bír az országhatárokon kívül, azt az Eb-pályázat fényesen bizonyította. A válogatottunk már emberemlékezet óta nem jutott ki világversenyre, klubcsapataink másodpercek alatt esnek ki mindenféle kupaküzdelemből, külföldön profiskodó játékosaink zöme nem fér be a kezdőbe, így aztán kénytelenek ide-oda vándorolni, persze, egyre kevésbé nívós együttesekhez.

Egyszóval totális csőd az egész vonalon, s szinte egyetlen momentumot sem lehet említeni, ami valami kis optimizmusra adna okot. Mit csinál ilyenkor a magyar? Pótcselekszik. Keres valami biztatót ebben a bazi nagy kilátástalanságban. Ha már Eb-t nem tudunk felmutatni, mutassunk fel valami mást. Egy sikert, amely egy pillanatra elvisz minket abba a világba, ahol valódi sztárok rúgják a labdát.

A sport iránt érdeklődők már bizonyára régen kitalálták, miről, pontosabban kiről van szó. Bizony, egy kisfiúról, méghozzá egy magyar kisfiúról. Nevezzzük az egyszerűség kedvéért  Robikának. Merthogy (és ez a nagy magyar szenzáció) az édesapja a brazil válogatott és a Real Madrid csillaga, Roberto Carlos. Mint az élelmes lapok kiderítették, a kopasz sztár 2005-ben járt hazánkban csapatával, s a meccs utáni éjszakai szórakozásának gyümölcse a két év körüli kissrác.

Úgy tűnik, a dolog értékéből semmit sem von le az a tény, hogy Robi Carlosnak van még néhány, balkézről született gyermeke (meg úgymond hivatalosak is), hiszen az újságok egy része oly büszkén tálalta az esetet, mintha legalábbis elhódítottuk volna a vb-címet. Arról már nem is beszélve, hogy a sztori nagyszerű perspektívát rajzol ki előttünk.

Elvégre hiába van a focink ott, ahol van, azért a futball világsztárjai időről időre megfordulnak nálunk. S ha már itt vannak, természetesen lazítanak is egy kicsit. Ezután már nem is kell más, mint néhány csinos, gyorsan szerelemre gyulladó hölgy, egy kis türelem (kilenc hónap), s máris örvendezhetünk a sok kis Beckhamnek, Ronaldónak, Ronaldinhónak, Kakának. Ha máshogy nem megy (márpedig nem megy), így kerülünk majd közelebb a világ labdarúgásának élvonalához. És még az az esélyünk is megvan, hogy a felnövekvő lurkók örököltek némi tehetséget az apukáktól.