Nagybársony ékesítette a lányokat Őcsényben és Sárpilisen

A nagybársony készítője – a Népi Iparművész – napjainkban is fontos és aktív szerepet játszik a sárközi népművészet fennmaradásában. Éppen ezért jelen írás az alkotóról és a március hónap műtárgyának választott viselet létrejöttéről szól. Az alábbiakban dr. Fuksz Márta néprajzos főmuzeológus, az intézmény igazgatóhelyettese összegzését idézzük. 

A 1970-es évektől készít népviseleti ruhadarabokat

Minorits Jánosné, lánykori nevén Szűcs Julianna 1945-ben született Sárpilisen. Házasságkötése után Őcsénybe költözött. Egy év múlva belépett a Sárközi Háziipari Szövetkezetbe, ahol mesterétől, Werner Andrásné Katica nénitől elsajátította a bonyolult szövési technikákat, a textilek szélére kerülő rojt- és rostkötést. 

A nagybársony elkészítésének technikáját mondhatni autodidakta módon sajátította el. Első ilyen művét 1996-ban fejezte be, amivel egy év múlva a XII. Országos Népművészeti Kiállításon harmadik helyezést ért el. Azóta hetvenhez közelít az általa elkészített párták száma.

Juliska néni nemcsak szövőként, népviselet- és babakészítőként, hanem e komplex tudás átadójaként is ismert. Éveken keresztül tanított a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium népviseleti ruhakészítő szakán. Budapesten a Hagyományok Házában, mellette több, Tolna vármegyei településen oktatta a nagybársony, a hátpántlika, a nyakbodor és a buba elkészítését. Évente többször vesz részt országos és helyi népviseleti bemutatókon, kiállításokon, ahol öltöztetést vállal és előadást tart a sárközi hagyományokról. A mai napig vannak tanítványai, illetve a szakmai fórumokon mindig kikérik véleményét a sárközi népviselettel kapcsolatban. Méltán érdemelte ki 2001-ben a Népi Iparművész címet szövő és rostkötő kategóriában. A XVI. Országos Népművészeti Kiállításon, 2015-ben arany oklevéllel jutalmazták nagybársonyát és két rojtos nyakdíszét.

A nagybársony három részből áll

A hónap műtárgyaként kiállított nagybársony használatáról az 1880-as évek óta vannak írott források. Előtte a tülköspárta díszítette a fiatal lányok fejét, ami egyben a menyasszonyi koszorújuk is volt. Valószínűleg a sváb – katolikus – lányok mirtuszkoszorúinak a hatására terjedt el a Sárközben az újfajta párta, amit a meglévő anyagok felhasználásával a települések és a fiatalok a saját ízlésükre alakítottak át. 

Ez utóbbi viselet három részből áll, amiket régen egyesével tettek fel a lányok fejére. A táncházmozgalom megindulása után elterjedt a nagybársony önálló részeinek az összevarrása, ahogy ez a múzeumi reprodukciónál is megfigyelhető. A párta legelső része a homlokbársony. Alapja egy három centiméter széles, fekete bársonycsík, ennek mindkét végét tíz centiméter hosszan, hat-hét rétegben megrakott fekete selyemszalag díszíti, tetejükre pedig zöld színű borsógyöngy, melléjük egy-egy virág kerül. A bársony homlok felőli széle több rétegben felvarrt, színes szalagokban – zöld, piros, kék – és ezüst csigacsipkében végződik.

A kisbársony, vagy más néven gyöngyös bársony piros színű, rakott szalagdísze szinte ki sem látszik a mirtuszvirágok alól. Pedig a sűrűn, négy milliméteres hajtásokat tartalmazó szalagból öt métert kellett felhasználni a kisbársony alapjához. Erre erősítették fel egymás mellé az előzőleg elkészített, drótra fűzött mirtuszcsokrokat. Száradás után a mirtuszok mögé még egy sor selyemvirág került, ami már színben és méretben illeszkedett a nagybársony virágaihoz.

A párta harmadik része a nagybársony, melyről az egész fejdíszt is elnevezték. Erre kerülnek a piros színű virágok négy sorban, ezekből mintegy hatvan darabra van szükség. Közöttük kapnak helyet a fej két oldalán szimmetrikusan elhelyezkedő színes virágok, a kása- és szalmagyöngyből fűzött levelek és szirmok, a ruhaanyagból készült, kék bogyók. A hátsó virágsorában kiemelkedik három, aranyszálakból sodort rezgő, mellettük piros és sárga zabszemgyöngy, középen egy gyöngyvirággal.

A párta hátulja szintén mívesen kidolgozott. Egyrészt itt látszanak a zsenília szálakra fűzött aranygyöngyök, a csüngő barkavirágra hasonlító berék, másrészt előtűnik a legyezőszerűen szétnyíló, kilenc-tíz rétegben megrakott, fekete selyemszalag, amiből tíz métert kellett felhasználni a párta elkészítéséhez.

A párta minden apró darabja egyesével készül el, így nemcsak lassú, precíz munkáról van szó, „de az ember keze egy idő után megérzi a sok vágást, drótozást, ragasztást.” Minorits Jánosné a múzeum kérésére állította össze a sárközi nagybársonyt, ami 2023-ban került a néprajzi gyűjteménybe. – E nagyra becsült műtárgy kiállításával szeretnénk kifejezni köszönetünket és a sárközi népművészet tovább élése feletti örömünket – zárta összegzését dr. Fuksz Márta.