hírek, képek, témák - Árvíz 2010
Kirándulók úticélja lehet a megtisztított záportározó
| Befejezéséhez közeledik a vízrendezési projekt Mórágyon.
Összefogás: a saját kezükbe veszik a sorsukat a gazdák
| Nagy kár érte a termelőket a belvíz miatt Bátán is. A gazdák most úgy döntöttek, nem várják a megoldást kívülről, hanem cselekednek.
Megálljt parancsolnak a dombról lezúduló vízfolyamnak
| Hivatalosan is lezárult a Fő utcai csapadékvíz-hálózat kiépítésének második üteme, a projektzáró rendezvényt hétfőn tartották.
Most kell mindenkinek készülni, amíg nem jön a víz
A legveszélyeztetettebb helyeket, a Sió, a Sárvíz és a Kapos környékét járta be tegnap Tóth Ferenc kormánymegbízott, dr. Puskás Imre, a védelmi bizottság elnöke, valamint Mácsai Antal megyei katasztrófavédelmi igazgató, majd tájékoztatót tartottak.
Belvíz: nem volt olyan nap, amikor álltak volna a szivattyúk
| December 17. óta folyamatosan védekeznek a belvíz ellen Sióagárdon.
Tehetetlenül nézi, hogyan megy veszendőbe mindene
| Tolna megyében több mint tízezer hektár termőterületen áll a víz, nemhogy gépekkel de még gyalogosan sem lehet rámenni. A helyzet rosszabb, mint tavasszal volt, mondják a termelők.
Komoly változások előtt állunk
| A közfoglalkoztatásban bekövetkező jelentős változásokról esett szó szerdán a Völgység-Hegyhát Takarék Önkormányzati Klubjában.
Az árvíz elleni védekezés része a mederkotrás
| Kotorják a medret Nagymányoknál. A munkát néhány nap alatt befejezik a Duna-Sió Menti Vízitársulat emberei.
Több lehet a kár, mint a haszon
| Megtartotta idei utolsó szakmai fórumát a megyei mérnöki kamara. Ez alkalommal, sajnálatos aktualitása miatt, az ár- és belvíz volt a téma.
Megelőznék a katasztrofális helyzeteket
| Konferenciát szerveztek Tamásiban, melynek célja az volt, hogy olyan programot dolgozzanak ki, ami biztosítja, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek az ideihez hasonló vészhelyzetek.
Képgalériák - Árvíz 2010
-
Bármikor a család fejére dőlhet az aláázott ház
2011. február 8. (kedd)
-
Árhullámra készülnek a szakemberek
2011. január 13. (csütörtök)
-
Feledni, kikapcsolódni jöttek Paksra
2010. augusztus 25. (szerda)
-
Megsüllyedt a talaj
2010. július 4. (vasárnap)
-
Árvíz után - Nagymányok
2010. július 1. (csütörtök)
Témák - Árvíz 2010
-
Mezőgazdaság
-
Pénzügyek
Mire költik a cégek, önkormányzatok a jó magyar forintot?
-
Hírkereső küldés
-
Foglalkoztatás
Hírek a Tolna megyei cégek, vállalkozások háza tájáról
-
Vizeink
-
Táplálkozás
-
Iskolások
A Tolna megyei általános-, közép- és főiskolások életéből
-
Időjárás
A megye, valamint a régió időjárása
-
Árvíz 2010
Gazdaság
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
- Szd. Ságvári u. önálló 100 m2-es társasházi lakrész garázzsal eladó. 30/277-6913
- Pakson, Iskola u.-ban (Biritón) 110 m2-es családi ház eladó. 3 szoba, ebédlő, konyha, 2...
- Györében 1 szobás öszkomfortos kis ház eladó. Ir.ár: 1,6 MFt 30/487-1474, 74/459-372
- Felsőnánán családi ház eladó. 3 szoba, öszkomfortos, téglaépítésű, konvektoros gázfűtés, kerttel,...






