Mellbevágó összeget fizetünk a tipikus magyar sajátosságért
Mik ezek?
XA lakosság által évente kifizetett hálapénz összegét csak becsülni lehet. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár számításai szerint közel 300 milliárd forintot költött a magyar lakoság ilyen juttatásra 2008-ban.
A Patika Egészségpénztár kutatása szerint ez az összeg "csak" 73,4 milliárd forint. Akár az első, akár a második változat az igaz, az összeg nagyságrendje mindenképpen mellbevágó. Különösen elszomorító, hogy a megkérdezettek fele érzi úgy, hogy hálapénz adása nélkül nem kapná meg a neki járó egészségügyi szolgáltatást.
- Nem adtam még hálapénzt, és nem is fogok. Nem tartom helyesnek, hogy az egészsége miatt aggódó, kiszolgáltatott betegtől elvárják, hogy pénzt adjon azért, amiért egyszer már fizetett az egészségbiztosítónak. Az ország nehéz helyzetben van, sok a szegény ember. Az orvosoknak is be kell látniuk, hogy ennyit tud nyújtani nekik az állam. A hálapénz szerintem olyan, mint amikor a koldustól fogad el valaki alamizsnát - fogalmazza meg sommás véleményét a tolnai Tamás Valéria.
Egy neve elhallgatását kérő szekszárdi olvasónk viszont nyíltan megmondja: ő bizony ad. Egyrészt azért, mert úgy tapasztalta, hogy jobban odafigyelnek rá, ha fizet. Másrészt jól tudja, hogy a nővérek, és sok orvos is nagyon kevés fizetést kap. Egy ilyen nagy felelősséggel járó hivatást pedig nem tud jól ellátni az, akinek filléres gondjai vannak.
A hálapénzt nem csak a betegek, az orvosok is szívesen elfelejtenék. Egy a TEOl.hu-nak név nélkül nyilatkozó, harmincas évei elején járó, szakvizsgával rendelkező, tíz éve munkaviszonyban álló Tolna megyei orvos fizetése bruttó 165 ezer forint. Ez adózás után nem éri el a százezret. Mint mondja, a bére alapján nem hitelképes a bankokban, sem lakásra, sem autóra nem kap kölcsönt. Mindenközben naponta életekről dönt. Nem tagadja, hogy elfogad hálapénzt, bár határozott elvei vannak.
Előre például sohasem fogad el egy fillért sem. Ezt elítéli, mert úgy tűnik, mintha ez lenne az ellátás feltétele. Arra is vigyáz, hogy a paraszolvencia ne deformálja el a személyiségét, mert mint mondja, látja maga körül, hogy ez megtörténhet. A legjobban annak örülne, ha egyáltalán nem lenne szükség hálapénzre.
A betegek egy része úgy érzi, jobb egészségügyi ellátást vásárol, ha hálapénzt ad az orvosnak
Az APEH regionális igazgatóságának tájékoztatása szerint mivel az egyéb, összevonás alá eső jövedelem nem csak hálapénz lehet, az adóhivatalnak nincs kimutatása arról, hogy hálapénzből mekkora jövedelem származik a magánszemélyek esetében.
Amennyiben az adóhivatal tudomására jut, hogy a magánszemély hálapénz címén is jövedelemhez jutott, de az nem szerepel a bevallásában, akkor a vagyonosodási vizsgálat során derülhet fény az eltitkolt jövedelemre.
A hálapénzzel kapcsolatban tehát megoszlik a páciensek véleménye, egyaránt vannak ellene, és mellette szóló érvek. Ami egészen biztos: mind a beteg, mind az orvos számára kellemetlen és kényelmetlen a paraszolvencia, és a legjobb lenne, ha sem elvárni, sem adni nem kellene.
A szakértők általános véleménye, hogy a hálapénz gátolja az egészségügy megfelelő fejlődését, az ágazat helyzetének normalizálódását, és az ott keletkező jövedelmek ''kifehéredést". Ami biztosnak látszik: ez a tipikusan magyar jelenség nem egyik napról a másikra fog eltűnni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 13 hozzászólás érkezett-
13. gica 2009. szeptember 2. 16:10
Megint bedobták a csontot,amin lehet rágódni! Kíváncsi lennék,honnan szedték ezt az adatot?Ugyan,meg lehet nézni a többi csalót,ahol milliárdokat kapnak a semmiért,ott kéne rágódni,és utánanézni.....
-
12. beteg kontra orvos 2009. szeptember 1. 18:01
. jaj, drága doktor úr, köszönöm, hogy segített nekem és talán lassan felépülök !
- ne köszönje Kovács bácsi, az erős szervezetének köszönheti, hogy nem lett baj !
- jaj, de jó, hogy tetszik mondani,már majdnem odaadtam magának a borítékot ! -
11. pafek 2009. augusztus 30. 15:20
végülis a betegek rontották el az egésszet.minek adtak.adnak.ha nincs akkor nincs.bizonyos drrokról annyit hogy nekemmég vérpapiromatis meghamisitották.gátlástalanok.hazugok.
-
10. 9-nek 2009. augusztus 29. 14:53
Akkor nyilván ez az igazság, és ezért kap ilyen kevés fizetést...ez nem kétséges.Csak azt ne felejtsd el, hogy az orvosi egyetemen nem csak tanulnak, hanem közben vannak valós esetek is, meg gyakorlatok, ahol ingyen vagy aprópénzért kell a nagymama gombás lábújját ellátni.
De ehhez inkább egy orvos szóljon hozzá, mert én nem vagyok az. -
9. Másik oldal 2009. augusztus 29. 12:52
8-nak: Van aki azzal jön, hogy 6 évet tanult, viszont más addig dolgozott, fizette az adót, a járulékokat stb...
-
8. pénz 2009. augusztus 29. 11:52
Jó, amikor hat év egyetem, majd 10-20 év munkaviszony után keres egy szakorvos(nem takarító!) 150-170 bruttót...szép világ ez. A legszebb pedig az, amikor mások, kevesebb tanulással, jóval kisebb felelősséggel dolgozó emberek megszólják őket.
Én csak annyit mondok, hogy aki megszólja őket, az mossa ki a vérből és szarból, valamint tartsa életben a családtagjait ennyi pénzért otthon.
Egy kezdő mozdonyvezető többet keres, mint egy főorvos.
Lehet gondolkodni. -
7. Vitamin + 2009. augusztus 28. 22:26
Látod agyalka, pénz nélkül csak az ügyeletes orvos marad, az meg elég lutri... Nekem sajnos van tapasztalatom, ezzel a dologgal kapcsolatban: ha nem kensz meg 1 orvost le sem szarnak, csak fekszel, nem tudsz semmit, nem látogatnak. A nővérek tényleg megérdemlik, amiket csinálniuk kell... Brrrrr....
-
6. egy valós beteg 2009. augusztus 28. 20:55
Én sokat járok orvoshoz,daganatos beteg vagyok.De sem abban a Kórházban ahol operáltak,sem az onkológián,sem a sugárkezelést végző központban nem fogadtak el egy fillért sem.Egyenesen megmondták,hogy ne is próbálkozzak,nem fogadják el.
Pedig nem volt ismerősöm sehol senki.Az OEP meg jobban tenné,ha mást számolgatna.A nyilvántartásuk pocsék,az előző években ahogy olvastam képesek voltak napi 100.000.-Ft feletti táppénzeket kifizetni.Gondolom, azt sem nézték meg,hogy az illető jogosult- e rá vagy sem.Az ilyen potya kifizetéseket számolják, ne pedig a betegeket és az orvosokat uszítsák egymás ellen.Én orvospárti vagyok,csak jót mondhatok róluk.Biztos hogy mindenhol vannak más típúsú orvosok is,hisz nincs két egyforma ember,ők is csak olyanok,mint mi.Egy BKV-s személyzetis havi bére/ráadásul a munkáját más céghez kiszervezte/ és az orvosok fizetése között óriási különbség van,az egyiknek felelőssége szinte semmi,a másiktól meg emberfelettit várunk el.Azt hiszem,van mit ennek a társadalomnak rendbe tenni,megbecsülni azt aki megérdemli,és elzavarni a léhűtőket. -
5. angyalka73 2009. augusztus 28. 19:20
Vitamin+ Ezek szerint én nem vagyok normális.Nekem egy fillérembe nem került,hogy szültem egy gyereket.A terhesgondozásra egyazon orvoshoz jártam végig,megbeszéltük,hogy Ő vezeti le a szülést,de pénzről szó sem esett.A szülésnél mégsem lehetett ott,mert épp Pestre utazott.De volt ügyeletes orvos ,ingyér.Mikor visszajött az orvosom meglátogatott ,sőt a mai napi járok hozzá éves szűrésre,de még soha nem adtam neki pénzt.Ja és császáros voltam!
Nővéreknek vittem már bonbont és kávét mikor a fiam volt egy hétig a gyerekosztályon.Meg is köszönték,ahogy én is . -
4. ......5........ 2009. augusztus 28. 17:48
Egyetértek a 3. hozzászólóval részben.
Akinek van választott orvosa, azzal foglalkozik legalább valaki, akinek nincs az napokon át semmiféle infót nem kap az állapotával kapcsolatban,hogy miért is fektették be hamarabb, stb tapasztalatból írom ezeket.
Tény, hogy az ember nem tud eléggé hálás lenni azért ha az életét mentik, ezért ad.
A boltban is otthagyjuk a pár forint "fölét".
A pincér is kap borravalót, a tanító is kap "valamit", stb.
Én egyéb helyen is az ügyintézésért viszek édességet, virágot.
Ami a hálapénzről eszébe jut az embereknek az rögtön az orvos, műtét, stb.
DE!
A nővérről aki adott esetben kimossa a kakit a rokonunk alól senki nem beszél. Aki egyedül lát el napközben 30 beteget, éjszaka szintén, aki ugyanúgy távol van a családjától hétvégén, ünnepnap , karácsonykor.Aki nem tudja gyermekét reggel iskolába vinni, vagy menni érte, és ez a szomszédra vagy barátokra marad.Pláne, ha egyedül álló az illető és több gyermeke is van.
Ez az ápolónő is azon aagyal akár éjszaka is a műszakban és nappal az ágytálmosás közben is, hogy a gyereke iskolába megy, hogy új cipő kell neki, hogy nadrág, füzetek, és akkor most a víz és a villany nem lesz befizetve, vagy az autót adja el, de akkor a gyerek lemondhat az úszásról is, stb.Mert 84 000 Ft-ért van ott szinte éjjel nappal, hogy enni , de még Wc-re menni sincs ideje közben.
Erről ennyit.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









