Gazdaság

2010.06.07. 07:00

Betett az időjárás: lőttek az idén a méznek

Egy átlagos év akácméz termésének mindössze 5 százalékát tudták idén produkálni a méhészek. Országosan 16 ezer tonna a kiesés, melynek pénzügyi vonzata 7 milliárd forint.

Mauthner Ilona

- Az idei akác szezonnak úgy lett vége, hogy el sem kezdődött - mondta Nagyernyei Attila, a megyei méhész szövetség elnöke. Május 14-én, még az első esős időszak előtt kezdtek gyűjteni nektárt a méhek, de másnap már megkezdődött a rossz idő, és 5 napig esett, az akácvirágot lemosta a fákról az erős széllel jött csapadék.

- Az átlagos méztermés 5 százalékát gyűjtötték a méhek, de még ennek a minőségével is gond van, mert magas a víztartalma - mondta Nagyernyei Attila. - Ennek megengedett felső határértéke 21 százalék, de sajnos gyakori az ennél is magasabb érték. Az ilyen terméket a kereskedő meg sem veszi, mert könnyen megromlik. A másik nagy gond, hogy a munka nélkül maradt méhek körében óriási a rajzási hullám, ami szintén nagy kárt okoz a termelőknek.

A méhészek 90 százaléka nem is pörgetett, hogy legyen mit enniük a rovaroknak, amíg körülbelül 10 nap múlva az orvosi hárs virágozni kezd. Ezt követi majd a vaddohány, vagy más néven selyemfű, ami jelenleg szépnek látszik, de a méhészek már nagyon óvatosak, hiszen az akác is nagyon mutatós volt virágzás előtt.

Bross Péter, az országos szövetség elnöke szerint mindenütt hasonló a gond a Tolna megyeihez. Összesen 16 ezer tonna akácméz esett ki az időjárásnak köszönhetően, ami közel 7 milliárdos kárt jelent a termelőknek. A Vas és Zala megyében méhészkedők annyiban voltak jobb helyzetben, hogy ott 3-4 napig tovább tartott a jó idő, de ott is ötvenszázalékos a kár.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Szabó László szekszárdi méhész azon kevesek egyike, aki még Nógrád megyébe is elutazott az akácmézért, de nem járt nagy sikerrel fotó: Kiss Albert
[/caption]
Szabó László, szekszárdi méhész, azon kevesek egyike, aki vállalta a vándorlást a cél érdekében. A második esős időszak előtt pár nappal Nógrád megyébe költözött 25 méhcsaláddal, itt ugyanis még olyan állapotban volt az akác, ami megfelelt volna a hordáshoz. Három jobb nap után itt is eleredt az eső, a gyűjtött méz víztartalma annyira magas, hogy szinte kifolyik a keretből.

A szakemberek szerint, a piac azonnal reagált, hiszen a méz kiskereskedői ára emelkedett, 1 kiló akácmézért 2000-2200 forintot kérnek. A nagybani felvásárlási árakat még nem hirdették meg, de a méhészek szerint idén ennek nem lesz túlzottan nagy jelentősége, hiszen a termelők egymás között értékesítenek. Akinek ugyanis meg van a maga piaca, az inkább megveszi a mézet gazdatársától, mint veszni hagyja az értékesítési csatornáját.
A termelők közül azok vannak nagyobb bajban, akik hitelt vettek fel, ebből bővítették a tevékenységüket, mert kérdésessé vált, hogy miből fizetik vissza a részleteket.

- Ez egy kijózanító év - mondta Nagyernyei Attila -, az időjárást nem lehet soha figyelmen kívül hagyni, amikor a terveinkről beszélünk. Öt évből talán kettő ha minden szempontból megfelel.

A méz, ami frissít, gyógyít és megnyugtat

Már az ókori Egyiptomban is sebeket kezeltek vele, melyek így nem fertőződtek el. A méz magas káliumtartalma miatt hatékony baktériumölő.
A, C, E, B1, B2, B3, B5 és B6 vitamin gazdagon található benne, melyek közül külön is érdemes kiemelni az utolsót, mely a mellékvese hormontermelődésének serkentésével lassítja az öregedést.

A méz igen gazdag ásványianyagokban (vas, kálcium, foszfor, magnézium, kálium, nátrium) és antioxidánsokban. Nem csupán a teljesítőképességet fokozza, de a javítja a szívműködést is. Csökkenti a depressziót (különösen a hársméz, mely elismert idegcsillapító és fertőtlenítő hatású). Gyomorfekély, nyombélfekély, gyulladásos megbetegedések esetén is kiváló, ezért májgyengeségnél, de hasnyálmirigy- és epemegbetegedésnél is sikerrel alkalmazható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!