2012.06.28. 12:40
Kihúzták a fogdoktor méregfogát - milliós bírságra számíthat
Fogászati szolgáltatást és termékértékesítést ellenőriztek a Tolna megyei adóellenőrök a közelmúltban.
Az egyik fogorvos semmilyen bizonylatot nem állított ki a szolgáltatásról, így az ellátást nyújtó cég jelentős összegű bírságra számíthat.
Mózsik Szilvia, a NAV megyei igazgatóságának sajtóreferense elmondta, az adóhatóság revizorainak figyelmét nem kerülik el a fogorvosok sem, mint azt egy ismert fogász is megtapasztalhatta a közelmúltban.
Az ellenőrök egyike bejelentkezett a rendelőbe, és páciensként panorámaröntgent készíttetett fogsoráról, valamint az egészséges szájhigiénia jegyében még egy fogerősítő kenőcsöt is vásárolt mintegy 15.000,- forintért. A fogorvos a tetemes összegről azonban semmilyen bizonylatot nem állított ki.
Miután az adóellenőrök felfedték kilétüket, az orvos kérésükre átadta a helyszínen található összes bizonylati tömböt, majd kis idővel később egy másik irodából is előhozott egy nyugtatömböt, azt állítva, hogy abban állította ki a nyugtát.
Az adóellenőrök a találékony fogorvos érvelését nem fogadták el, hiszen a nyugtatömbbe azt követően írt bele, hogy szembesült az ellenőrzés és a mulasztás tényével. A nyugtaadás elmulasztása miatt a fogászati ellátást nyújtó cég akár egymillió forintos mulasztási bírságra is számíthat.