Barabás Éva nem csupán műsorvezetőként tehetséges

Az anyukám bőrdíszműves volt, az apukám géplakatos. A kézügyességet, az alkotás iránti vágyat tőlük örököltem, illetve örököltük: a húgomnak és a gyerekeinek is van érzékük a festészethez. És mivel nem dolgozom éjjel-nappal, marad időm, hogy a szenvedélyeimnek éljek. Gyermeki lelkesedéssel állok neki még a pepecselős munkáknak is, legyen szó ünnepi dekorációról, ablakdíszkészítésről, még akkor is, ha ehhez több száz szívecskét kell kivágni

– mondta Évi.

A fotózás számára több mint kísérletezés: a gépe nélkül már nem szívesen indul el otthonról. Mint mondja: egyetlen meghatározó pillanatot sem akar elmulasztani. Egyre csak gyűlnek a képei, amiket vétek lenne a fiók mélyén porosodni hagyni.

Többen mondták már, hogy itt az idő, hogy saját kiállítást nyissak a fotóimból. De ennek a gondolatnak még érnie kell bennem. Az ambícióm egyelőre csak addig terjed, hogy kattogtassam a gépet, és alkossak. Csendesebb ember vagyok annál, hogy kiálljak a nagyérdemű elé, még ha sokan azt is gondolják, hogy állandó közlésingerem van.

Hogy mi lesz vele tíz év múlva, az még számára is rejtély, hiszen sok mindenbe belekóstolt már, és ki tudja, mit sodor még elé az élet.

Fiatalkoromban takarítottam egy külföldi kórházban, aztán voltam népművelő, később majdnem tornatanár lettem, de úszást is tanítottam gyerekeknek. Huszonöt éve a televíziózás a fő csapásirány, ami valószínűleg így is marad, de mellette kíváncsian várom, mi jöhet még

- tette hozzá a műsorvezető.