2024.01.19. 15:39
Segítség helyett kirabolta a vak nőt egy fiatal férfi Budapesten
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 27 éves férfival szemben, aki egy budapesti bevásárlóközpontban a segítségnyújtás látszatát keltve kifosztott egy vak nőt – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Akemaster
A büntetett előéletű vádlott 2023. október 27-én egy VI. kerületi bevásárlóközpontban szólított meg egy vak nőt, és megkérdezte, segíthet-e neki. A sértett elmondta, hogy a laptopját szeretné feltölteni, ezért töltőállomást keres.
A vádlott az éttermi részhez kísérte a nőt, aki letette a táskáját egy székre, majd elővette a laptopját.
A férfi ekkor a nyitott táskából kilopta a nő mintegy 50 ezer forint értékű mobiltelefonját.
Az ügyészség az elkövetőt, mint többszörös visszaesőt kifosztás bűntettével vádolja, vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van – áll a közleményben.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- Versenyeztek a luxusautók, ezért halt meg két ember Szalántánál
- Több métert zuhantak a gyerekek, amikor beszakadt alattuk a tetőablak (videó)
- Két gyermek életveszélyesen megsérült egy karambolban
- Megrázó fotók: három kocsi ütközött össze, két ember meghalt
- Sokkoló: szinte kannibalizmusig fajult egy verekedés (videó)