Multidiszciplináris

2018.04.11. 16:52

Új kutatóközpont a Pannon Egyetemen

Az intézményben működő kiemelt tudományos műhelyek munkáját koordinálja.

Multidiszciplináris kiválósági kutatóközpont alakult a Pannon Egyetemen, ami az intézményben működő kiemelt tudományos műhelyek munkáját koordinálja – jelentette be az intézmény rektora szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján.

Gelencsér András elmondta: a kutatóközpont működésének alapját az a 700 millió forintos támogatás biztosítja, amelyet tíz másik hazai egyetem mellett a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program keretében nyertek el.

A rektor felidézte, az egyetemeket éveken keresztül a hallgatói létszám alapján finanszírozták, de idén az ország 72 felsőoktatási intézménye közül 11 kiválósági támogatást is kapott, amelynek felhasználásával a kutatási feltételrendszer javítását, a kutatások orientáltságát, a tudományos munkát és a kutatói utánpótlás képzését kívánják erősíteni. Ezekben szán meghatározó szerepet az egyetem a multidiszciplináris kiválósági kutatóközpontnak.

Gelencsér András kiemelte: a Pannon Egyetem az egy oktatóra jutó tudományos tevékenységet tekintve „dobogós” Magyarországon, a nemzetközi tudományosságon alapuló rangsorokban pedig a hatodik-hetedik a hazai intézmények között.

Az, hogy bekerült a kiválósági programban támogatott 11 felsőoktatási intézmény közé, garanciát jelent arra, hogy hosszú távon ebben a formában a hazai felsőoktatás része tud maradni – fogalmazott.

Vonderviszt Ferenc, a kutatóközpont igazgatója arról beszélt, hogy a Pannon Egyetemen működő tudományos műhelyek közé tartozik például a levegőkémiai, a limnoökológiai, az evolúciós ökológiai, a halgenomikai kutatócsoport, valamint az elektronmikroszkópos laboratórium.

A kutatóközpont tevékenységét egy külső szakértőkből álló tanácsadó testület segíti, amelynek elnöke Bársony István akadémikus, tagja Bedő Zoltán akadémikus és Török Ádám, az MTA főtitkára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!