reprezentatív felmérés

2020.02.14. 13:28

A lakosság 80 százaléka a teljes Liget Projekt megvalósítását támogatja

Magyarország lakosságának 80 százaléka támogatja a Liget Budapest Projekt teljes körű megvalósítását a Városliget megújítására vonatkozó konkrét tervek ismeretében – derült ki a Városliget Zrt. megbízásából az Inspira Research Group által készített felmérésből, amelynek eredményeit pénteken ismertették.

A Nemzeti Galéria az egykori Petőfi Csarnok helyén épülhet meg

Forrás: Liget Projekt

A kutatás adatait személyes interjúk során rögzítették egy ezer fős, reprezentatív országos mintán, a megkérdezettek a tervezett új épületekről azt követően alkothattak véleményt, hogy bemutatták nekik a konkrét látványterveket.

A válaszadók túlnyomó többsége szerint a projekt teljes programját végre kell hajtani, mert az jelentősen javítaná Magyarország hírnevét, és a beruházás befejezésének megakadályozásával nemcsak Budapest, hanem az egész ország veszítene.

A megkérdezettek négyötöde egyetért azzal, hogy a Városligetben épüljön fel az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház is.

Az egykori Közlekedési Múzeum torzója Magyar Innováció Házaként épülhet újjá
Fotó: Liget Projekt

Baán László, a projekt miniszteri biztosa felidézte: ez volt a harmadik olyan közvélemény-kutatás, amely szerint – a konkrét tervek ismeretében – a megkérdezettek döntő többsége támogatja a Liget Budapest Projekt megvalósulását. 2016-ban az Ipsos, az elmúlt év végén pedig szintén az Inspira Research kérdezte meg a budapestieket a projektről. Az előbbi szerint 2016-ban a fővárosiak kétharmada, az utóbbi szerint pedig tavaly decemberben már több mint 70 százaléka támogatta a Városliget átfogó és komplex megújítását, a Liget Budapest Projektet.

A Néprajzi Múzeum új otthona magyar építészek világszerte díjazott munkája
Fotó: Liget Projekt

A miniszteri biztos szerint az adatok, valamint a projekt keretében már eddig átadott fejlesztések pozitív fogadtatása azt bizonyítja, „hogy ha az embereket a Liget Projekt valóságáról, nem pedig az arról sugallt, gyakran politikailag motivált negatív képről kérdezik, akkor úgy Budapesten, mint országosan a döntő többség támogatja a Liget Projekt teljes körű megvalósítását, köztük az Új Nemzeti Galéria megépítését is”. Utóbbi Baán László szerint a Városliget megújításának központi jelentőségű, a projekt nemzetközi fogadtatása szempontjából legfontosabb épülete.

Álláspontja szerint a galériának a kiviteli tervek alapján most elkészített pontos és végleges látványtervei is megerősítik, hogy megvalósításával Budapest és az ország számára egy kimagasló színvonalú új kulturális intézmény jönne létre. A világhírű japán SANAA és Magyar Partnere a Bánáti Hartvig Építész Iroda által tervezett épületet bemutató videó:

Baán László kiemelte: reméli, a főváros új vezetése valóban kész „a valós tényeken alapuló szakmai párbeszédre, valamint a főváros és az ország többségi véleményének figyelembe vételére ebben a nemzeti jelentőségű ügyben”.

Géczi Tamás, az Inspira Research Kft. ügyvezető partnere elmondta: a laptoppal támogatott, kérdezőbiztosok által végzett személyes megkérdezésen a válaszadók a Liget Projekt látványtervei alapján először a tervezett épületeket, majd – több szempont szerint – a Liget Projekt egészét értékelték, ám ezúttal az 1000 fős minta országos volt. „Így megállapítható, hogy a kutatás eredménye a Liget Budapest Projekt országos megítélését tükrözi, s egyben megerősíti a korábbi budapesti mintájú reprezentatív felmérést, mely alapján a fővárosiak több mint kétharmada támogatta a Városliget megújítását” – közölte.

A Városligeti Színház eredetileg a ligetnek a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor felé eső sarkán állt, oda is épülhet vissza
Fotó: Liget Projekt

A legfontosabb megállapítás, hogy a konkrét tervek ismeretében a 18 év feletti hazai lakosság 80 százaléka támogatja a Liget Projekt teljes körű megvalósítását. A válaszadók 84 százaléka szerint fontos, hogy új, korszerű kulturális intézmények is kerüljenek a Ligetbe úgy, hogy közben a zöldfelületet is növelik és megújítják, az új épületeket pedig lebontott épületek vagy parkolók helyén építik fel.

A válaszadók 86 százaléka szerint a tervezett új épületek megvalósítása a Városliget eddigi állapotához képest pozitív irányú változást jelentene.

A válaszadók nagy többsége szerint a Liget Budapest Projekt teljes programját végre kell hajtani, hiszen az jelentősen javítaná Magyarország hírnevét, a projekt befejezésének megakadályozásával nemcsak Budapest, hanem az egész ország veszítene. A megkérdezettek 82 százaléka szerint Budapest kulturális hírnevét és nemzetközi turisztikai vonzerejét kedvezően befolyásolják a Liget Budapest Projekt keretében tervezett új épületek, míg

a válaszadók 77 százaléka szerint az ország veszítene azzal, ha a Liget projekt félbeszakadna és nem az eredeti tervek szerint, teljes egészében valósulna meg.

82 százalék szerint a Városliget megújításával az egész ország és a jövő nemzedékek számára épülnek olyan épületek, melyek Magyarország fontos jelképeivé is válhatnak a jövőben.

A Magyar Zene Háza. Fudzsimoto Szú japán sztárépítész a Ligetbe illő épületet álmodott meg

A válaszadók 75 százaléka szerint a Liget Budapest Projekt nem csupán fővárosi, hanem országos ügy. Megerősíti ezt, hogy országszerte már csaknem 50 ezren írták alá azt a Nagykanizsáról indult petíciót, amely arra kéri a kormányt, hogy tegyen meg mindent a Liget Budapest Projekt megmentéséért. Eddig Magyarország több mint 400 településéről írtak alá a petíciót, továbbá öt kontinensről fogtak össze a Liget projekt megmentéséért.

A borítóképen az új Nemzeti Galéria épülete látható, amely a tervek szerint a Petőfi Csarnok helyén épül majd föl

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!