Legendás musical

2021.11.14. 11:35

A padlás 1000. előadására készül a Vígszínház

A padlás Sztevanovity Dusán ötletéből, Presser Gábor zenéjével és Horváth Péter írói közreműködésével született meg Marton László rendezésében.

Forrás: Facebook / @vigszinhaz

Fotó: Gordon Eszter

Az M1 aktuális csatorna tájékoztatása szerint november 20-án ezredik alkalommal adják elő A padlás című musicalt a budapesti Vígszínházban.

A padlás Sztevanovity Dusán ötletéből, Presser Gábor zenéjével és Horváth Péter írói közreműködésével született meg Marton László rendezésében. Horváth Péter író elmondta, az 1000. előadásra meglepetéssel is készül a színház.

Megjelenhet az összes, a darabban valaha játszott és még élő színész.

Az emblematikus szereplők közül kiemelte a már elhunyt Kaszás Attilát, a rosszfiúként megjelenő Hegedűs D. Gézát, valamint Igó Évát is, aki egykor Sünikét, jelenleg pedig Mamókát alakítja.

Az író szerint példátlan a magyar színjátszásban A padlás ezres előadásszáma. Hozzátette, a darabot vidéken is mindenhol sikerrel játsszák. Mint mondta, a remek zenén és dalszövegeken túl a Vígszínház érdeme, hogy a darabot 33 éve életben tartja, nem hagyja sekélyessé válni, frissíti a szereposztást. Ettől függetlenül alapvetően a közönség érdeklődése tartja műsoron a darabot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!