előadások

2021.11.01. 18:50

Novemberben A Pál utcai fiúk és A padlás jubileumát ünneplik a Vígszínházban

Mindkét eseményre számos meglepetéssel készülnek.

Budapest, 2019. december 2. Horváth Péter szövegkönyvíró, Sztevanovity Dusán dalszövegíró és Presser Gábor zeneszerzõ (b-j), A padlás címû musical alkotói a budapesti Vígszínházban 2019. november 19-én. December 9-én köszöntik a Vígszínházban A padlás címû musical egymilliomodik nézõjét, az 1988 óta folyamatosan repertoáron lévõ darab ezredik elõadása tavasszal lesz. MTI/Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Novemberben jelentős jubileumokkal várják a Vígszínházban a közönséget: pénteken A Pál utcai fiúk című zenés játék 300., november 20-án pedig A padlás 1000. előadását ünneplik.

Mindkét eseményre számos meglepetéssel készülnek – olvasható a Vígszínház közleményében.

Mint kiemelik, A Pál utcai fiúk című produkció november 5-én a háromszázadik előadása mellett bemutatójának ötödik évfordulóját is ünnepli.

Molnár Ferenc ifjúsági regényéből Grecsó Krisztián átiratában, Dés László és Geszti Péter zeneszerzeményeivel, Marton László rendezésében született előadás. Az éveken keresztül folyamatosan teltházzal játszott produkció számtalan fiatallal ismertette és szerette meg a színházat. „A grund, az einstandolás, a vörösingesek és a Pál utcaik harca, a kis Nemecsek szívbemarkoló története azóta sok felnőtt és gyermek közös színházi élménye lett” – olvasható a közleményben.

November 20-án ezredik előadásához érkezik a legendás zenés produkció, A padlás. „Igazi színháztörténeti pillanat ez – a 33 évvel ezelőtt bemutatott előadás tartja a magyar szerző által írt és hazai szereplőgárdával, magyarul játszott musical mennyiségi rekordját” – emelik ki a közleményben.

A padlás Sztevanovity Dusán ötletéből, Presser Gábor zenéjével és Horváth Péter írói közreműködésével született meg Marton László rendezésében. A produkció sikere hosszú évek óta töretlen.

A közleményben kitérnek arra is, hogy szombaton és vasárnap az évadban először látható a Vígszínházban a Mágnás Miska című előadás. A magyar operettirodalom egyik leghíreseb darabja a közismert, népszerű dalok mellett szerethető figuráival, komikus jeleneteivel és ironikus játékosságával lopja be magát a nézők szívébe. A különleges világú előadást Eszenyi Enikő rendezésében, ifj. Vidnyánszky Attila és Szilágyi Csenge főszereplésével láthatja a közönség.

Szerdán a nyitrai DAB színház vendégjátékát láthatja a közönség. Jirí Havelka Tulajdonosok című vígjátéka, amely egy lakóközösség emberi viszonyait mutatja be, szlovák nyelven, magyar felirattal látható a Pesti Színházban. A retro hangvételű előadás társadalmi látlelet, amely egy hagyományos vígjáték köntösében jelenik meg a színpadon. A szerző szinte szociológiai alapossággal vizsgálja a darab szereplői között alakuló kapcsolatokat, a kisközösségben fellelhető pozíciókért, a helyi hatalomért vívott ádáz harcokat. Az egymás után sorjázó komikus jelenetekben és abszurd helyzetekben saját életünk szereplőire ismerhetünk – olvasható az előadás ismertetőjében.

Borítókép: Horváth Péter szövegkönyvíró, Sztevanovity Dusán dalszövegíró és Presser Gábor zeneszerző (b-j), A padlás című musical alkotói a budapesti Vígszínházban 2019. november 19-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!