kirándulás

2018.10.24. 13:00

Alsómocsolád volt az Ózon egyesület úti célja

Hanol Erzsébet

Fotó: Shutterstock illusztráció

A Baranya megyei Alsómocsoládon tettek kirándulást a dombóvári Ózon Asztma Egyesület tagjai Tóth Sándor elnök vezetésével.

A szervezet programjai során ugyanis fontos szempont, hogy a tagok minél többet tartózkodjanak a szabadban és lehetőleg sokat mozogjanak.

A kirándulásról Tóth Gáborné egyesületi tag számolt be. Mint írta, a csoport elsőként a falu határában lévő Rigac-pihenőnél időzött, ahol Schott Imréné irodalmi összeállítását hallgathatták meg, aki Noé Istvánnal és Tóth Sándorral együtt ismertette a település történetét is. A pihenőnél áll a Rigac-fa, az a terebélyes tölgyfa, melyet a legenda szerint Rigac Jancsi, a helybéli híres betyár még facsemeteként láthatott. A hatalmas fa előtt Tóth Gáborné elszavalta Fekete István Tölgy című versét, majd Pete Margittól a Gólya Áron udvarol című verset. Alsómocsolád központjában Kmettyné Győri Szilvia fogadta a csoportot, hogy megmutassa nekik a település látnivalóit. Sokan felsétáltak a szőlőkkel és gyümölcsfákkal beültetett meredek domboldalra a Kálváriához.

Megtekintették az Európa teret, amelynek közepén áll az Europé elrablása szobor, és körben huszonhét nagy kő, melyek egy-egy EU-s tagállamot jelképeznek. Jártak a kirándulók a faluházban, a kemencés udvarban és a Fesztiváltéren is.

Alsómocsoládon számos szobor, köztéri alkotás, emlékmű látható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában