Szilveszter

2018.12.28. 17:30

A pirotechnikai eszköz mehet, petárdázni tilos

Vannak bizonyos pirotechnikai eszközök, melyeket a szabályokat betartva használhat a lakosság szilveszterkor, de a csak durrogtatásra, ijesztgetésre alkalmas petárda nem ilyen.

Balázs László

A vonatkozó, 2011-es kormányrendelet szerint a pirotechnikai termékek hanghatás, veszélyesség és hatóanyag alapján négy kategóriába sorolhatók: az első két osztályba tartozókat egész évben lehet forgalmazni, míg a hármas kategóriájúakat – a kijelölt üzletekben vagy az ideiglenes árusítóhelyeken – csak december 28-tól december 31-ig, felhasználni pedig december 31-én 18 órától január 1-jén reggel 6 óráig lehet.

A maszkok, parókák, trombiták a szilveszteri bulik kellékei. Fotó: Makovics Kornél

A harmadik osztályba tartozókat az említett időszakban korlátozott mennyiségben, három kilogramm hatóanyag-tartalomig szabad birtokolni háztartásonként. Interneten vásárolni, postai úton kiszállíttatni szigorúan tilos ezeket a termékeket, hiszen a rendelet rögzíti azt is, hogy csak a kijelölt üzletekben vagy az ideiglenes árusítóhelyeken szabad forgalmazni ilyen pirotechnikai eszközöket. Idén több mint 660 ilyen ideiglenes forgalmazási engedélyt adott ki a rendőrség az egész országban.

Viszont petárdát magánszemély nem használhat még az ünnepi időszakban sem, mivel már a birtoklása is szabálysértésnek számít, és 150 ezer forintig terjedő büntetéssel sújtható.

Kijelölt üzletekben vagy az ideiglenes árusítóhelyeken szabad forgalmazni pirotechnikai eszközöket. Fotó: Makovics Kornél

Nincs szilveszter virsli és pezsgő nélkül. A virsli fogyasztásnak nincs komolyabb hagyománya, a szokás feltehetően Németországból ered. Talán azért honosodott meg könnyedén nálunk is, mert illeszkedik abba a magyar hagyományba, hogy újév napján nem szabad sem halat, sem szárnyast enni. A hallal ugyanis elúszik, a szárnyassal pedig elszáll a szerencse. A malac azonban kitúrja a földből azt, ezért szokás malacot, vagy éppen virslit enni, hiszen – jó esetben – a virslik nagy része sertéshúsból készül. A műbeles virsli kilója átlag négyszáz forintnál kezdődik.

A műbeles virsli kilójának ára átlag négyszáz forintnál kezdődik. Fotó: Makovics Kornél

És hogy a habzó italnak mi köze van az újévi szokásokhoz? A luxus érzete hozzá tartozik az óév-újév ünnepléséhez. Ha fényűző, drága és úri italt fogyasztunk az újév első perceiben, akkor az év hátralévő részében is gazdagság, pompa és bőség vár ránk. Ezek ára hétszáz forint körül kezdődik, de akár több tízezer forintért is tudunk minőségi pezsgőt venni az ünnepi koccintáshoz.

Rettegés

A pirotechnikai eszközök hang- és fényhatásai miatt fokozottan figyelni kell a háziállatokra szilveszterkor. A házi kedvenceket a petárdázás helyszíneire semmiképpen se vigyék ki gazdáik, csak pórázon sétáltassanak, a kutyában lévő kötelező mikrochip legyen az állatorvosnál regisztrálva, a nyakörvön legyen a gazda telefonszámát tartalmazó biléta. December 31-e délutántól január 1. reggeléig érdemes beengedni a háziállatokat a házba, lakásba, valamint kialakítani nekik egy a közvetlen utcai hangoktól elszigetelt, biztonságérzetet nyújtó helyet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában