A lélek mélyére hatol a terápia és elősegítheti a gyógyulást

Mély és elgondolkodtató drámák, amelyeket segítség nélkül talán egy életen át nem tudnának feldolgozni azok, akikkel megtörtént. A művészetterápia interakció a páciens és a terapeuta között, a kommunikáció alapja egy művészeti alkotás, mely a művészet bármely ágára épülhet, elfogadó, biztonságot nyújtó, ítélkezéstől mentes, empatikus és bizalomra épülő terápiás közegben zajlik.

– A művészetterápiás folyamatban a csoporttagok átélhetik az önfeledt alkotás örömét, majd a terápiás beszélgetés során az élményfeldolgozás, átbeszélés, jelentéstulajdonítás következik. Fény derül a lélek mélyén rejtőző érzésekre, amellyel szembenézve, megtalálhatják problémáikra a megoldást a csoport tagjai. Ugyanakkor a képzőművészeti terápia, zeneterápia, biblioterápia, vagy a mozgással történő önkifejezés a lelki állapotot tükrözi vissza, és képes fejlesztő, gyógyító erővé válni – mondta lapunknak Szalay Andrea, aki több évig dolgozott a szekszárdi kórház pszichiátriai osztályának palánki részlegén, valamint rehabilitációs intézményekben vezetett csoportokat, jelenleg szociális munkás a Szekszárdi Humánszolgáltató Központban.

Pályakezdő kora óta szociális területen dolgozik, eleinte szociális munkásként kezdett csoportokat vezetni, jelenleg már képzett művészetterapeutaként tevékenykedik munkája mellett, és a lakosság számára kínálja fel a művészetterápiás lehetőséget.

A terápiás csoportülések általában három órásak, és az első alkalommal szóbeli szerződés születik a keretek, szabályok, csoportülések számát illetően. A megbeszéléskor a résztvevők titoktartási kötelezettséget vállalnak. Az alkotásokról mindannyian elmondhatják az érzéseiket, véleményüket, benyomásaikat, segítő kérdéseikkel, hozzászólásokkal támogathatják a csoporttársukat az önismeretben, gyógyulásban, fejlődésben, miközben a terapeuta irányítja a beszélgetést, és alkalmazza a csoportvezetés, kérdezés módszereit, eszközeit. Bárki számára nyitott a lehetőség, bármilyen motivációval jelentkezhetnek, részt vehetnek a csoportfoglalkozásokon az érdeklődők. Minden résztvevő egyenrangú ebben a terápiás közegben, bármit „behozhat” a csoportba, bármilyen minőségben részese lehet, ezért nem szükséges és nem is szabad különbséget tenni a résztvevők között a problémájuk, motivációjuk alapján.

Szalay Andrea szerint a csoporttagok erői, képességei összeadódnak a folyamatban, az egyén a saját alkotásán keresztül jobban megismeri belső világát, ugyanakkor egymás alkotásai, a felmerülő kérdések, érzések lelki rezdüléseket váltnak ki a tagokban is, melyek reflexióra késztetik őket, kommunikációs lehetőséget biztosítva számukra. Így a művészetterápia bármely korosztálynak hasznos lehet, ha másért nem, az önismeret fejlesztéséért, vagy pusztán kíváncsiságból. Azon kívül, hogy gyógyít, fejleszt, lehetőséget ad a kreativitás megélésére, közel hozza a művészetet az emberekhez.

A nyitott, toleráns közösségi csoportban együtt gondolkoznak az emberek. A művészetterápiás szemlélet által pedig egy sokkal elfogadóbb, empatikusabb, befogadóbb közösség és társadalom alakulhat ki, hiszen ezt a szemléletet viszik tovább a résztvevők a családba, munkahelyre, társadalomba.

Ugyan az ismert művészek között sok a pszichiátriai betegségektől szenvedő, tragikus sorsú személy, ám egy-egy alkotásból nem lehet azt a következtetést levonni, hogy készítője beteg lenne. Az, hogy valaki elképesztő műveket hoz létre, természetesen nem jelenti, hogy elmebeteg lenne. A másik oldalról nézve pedig bár pszichiátriai betegségben szenvedett az ismert művész, egyben tehetséges alkotó is volt. Vagyis nem kell éles határvonalat húzni a pszichiátriai problémák és az alkotások között.

Arról nem is beszélve, hogy egy-egy létrehozott mű alapján a művészetterápiás felfogás szerint nem helyénvaló azt mondani valakire, hogy beteg. A művészetterápiában nem megengedett az ítéletalkotás és a minősítés. A művészet hozzásegít, hogy betekinthessünk belső világunkba. Fontos lenne, hogy minden ember találja meg azt a művészeti ágat, amelyben a leginkább kifejezésre tudja hozni az érzéseit, mert ha szorongásainkat, félelmeinket az alkotásba integráljuk, akkor sokkal teljesebb, egészségesebb, harmonikusabb életet élhetünk.

Már évezredekkel ezelőtt felismerték és alkalmazták

Szalay Andrea tanulmányai alapján elmondta, hogy a történelmi hatások kikerülhetetlenek, amikor művészetről beszélünk: az ókortól fogva vallják, hogy a művészet nemesít, gyógyít, az ókori orvosok kedélybetegség ellen javasolták. A dráma a katarzisra épült. Tudták, hogy a színjátékkal levezetett indulatoknak tisztító hatása van, hiszen képes olyan érzelmeket előhívni, amely feltárja a legrejtettebb benső tartalmakat.

A szentek és bibliai jelenetek látványa erősíti a hitet, és az embereket az erkölcsi értékek felé vezeti. A német filozófusok az empátia fogalmának alkotásakor már jelezték, hogy a műalkotást csodáló ember beleéli magát az ábrázolt helyzetbe, és képes megélni az ott ábrázolt érzelmeket. A felvilágosodás korában a francia elmegyógyintézetekben például színdarabokat játszottak. Szélesebb körben a második világháborút követően került be a művészet a gyógyításba, a pszichiátria eszköztárába.