2019.06.28. 20:00
Együtt küzdenek az elfogadásért
A napokban tartotta utolsó csoportgyűlését a Tolna megyei Egyedülálló Szülők Klubjának szekszárdi csoportja, tájékoztatott Mármarosi Melinda klubvezető, párkapcsolati szakértő.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Illusztráció
A klubvezető elmondta, az idei nyár beköszöntével oldódni látszik az a régiós probléma, miszerint az egyedülálló nőket és férfiakat kiközösíti azon társadalmi réteg, amely családban él.
A szekszárdi Egyedülálló Szülők Klubjának zárt csoportja is van, tehát egy teljes bizalmi kört alkotva oldják meg az akár napi problémáikat, a közösségük adta lehetőségeket kihasználva. Mint arról korábban beszámoltunk, az egyedülálló szülőknek, több és komolyabb problémával kell megküzdeniük, mint a családban, házasságban élőknek. A társadalmi megbélyegzés Mármarosi Melinda klubvezető, párkapcsolati szakértő szerint abból fakad, hogy a házasságban, párkapcsolatban élők attól félnek, hogy az egyedülálló nők vagy férfiak elszeretik a párjukat, pedig erről szó sincs. Sőt, az egyedülállóknak ebben a helyzetben lenne még nagyobb szükség támogatásra, segítségre.
Mármarosi Melinda elmondta, hogy bár az utolsó csoportgyűlésük után legközelebb ősszel tartják majd a szokásos, klubjelleggel működő foglalkozásokat, ennek ellenére egész nyáron kapcsolatban maradnak egymással. Már nem csak a klubfoglalkozások alkalmával, hanem a négy falon kívül is közös programokat, kirándulásokat terveznek, de a nyaralás tekintetében is szervezkednek: ki hova megy, hogyan tudnának még több időt eltölteni együtt, akár gyerekekkel vagy anélkül, csak szórakozás, pihenés, beszélgetés céljából. Nagyon jó kis csapat formálódott, s lelkesen várják az új tagokat is.
– Elindult az egymás közötti, egyre hatásosabb kapcsolatépítés, amire azért van szükség, mert a társadalmi nyomás ellenére az egyedülálló szülőknek fel kell karolniuk egymást – mondta lapunknak Mármarosi Melinda. Hangsúlyozta, hogy az egyedülálló szülőkre egyébként is jellemző, hogy hajlamosak egyedül megoldani a problémáikat, azonban ez hiba. Ha ugyanis „begubóznak”, akkor nem találnak segítő embereket maguk mellé. Pszichésen és mentálisan is sokkal nehezebbé válik az életük, ami végül kihat a gyerekeik pszichés állapotára is. A szülők és a tanárok visszajelzései alapján mindez a megyeszékhelyen is állandó probléma.
Ahogy Mármarosi Melinda fogalmazott, aki közösséget talál, és azon belül barátokra lel, megértést és válaszokat is kap a személyes jellegű problémáira. Náluk a csoporttagok bizalommal vannak egymás iránt, mernek beszélni a problémáikról, és ami a legfontosabb, nem pletykálkodnak egymásról.