Egy asszony, aki 25 éve varr és 45 éve énekel

Helyi üzemekben dolgozott, nyugdíjazása előtt húsz éven keresztül telefonközpontos volt a Fastron Kft-nél. Azt követően jutott több ideje a családi programokra, az aprónépre – három gyereke és négy unokája van –, na meg a varrásra. Mert idő jócskán kell ehhez az aprólékos munkához. A nagyobb kereszthímzéses képek több tízezer öltéssel készülnek. A gobelin valamivel haladósabb, de ahhoz is jó szem és sok türelem szükséges. Pár négyzetcenti fonalakkal való „kiszínezése” órákig tart.

Az ember szeretne nyomot hagyni maga után. Pata Istvánné szép, varrott képeit biztosan megőrzik a rokonok, ismerősök, akik ajándékba kapták. Eladásra nem gondol. Méltatlanul alacsony összeget kérhetne csak értük. Szétnézett Budapesten: az ő képeinél szerényebb méretűeket és kivitelűeket két-, háromszázezer forintért kínálják. Vidéken is lehet ennyit kérni, csak kapni nem. Pedig a ráfordítás sem csekély. A cérnakészlet húszezres, a képkeretezés tízezres tétel. S ahhoz jönne még a hónapokon át tartó öltögetésért felszámítható munkadíj. Többnyire nem előre rajzolt anyagra dolgozik, ezért jó arány­érzék, kifinomult alkotókészség kell a kivitelezéshez.

Már huszonöt éve varr ilyen magas szinten, és egy másik műfajban is régóta ügyködik: negyvenöt éve tagja a Mözsi Bartók Béla Női Karnak.

Boldogságforrás

Pata Istvánné nem tartozik a tévé előtt ücsörgő nyugdíjasok közé. Sokkal jobban szeret társaságban lenni – családtagokkal összejárni, énekkari próbákra, fellépésekre menni –, vagy varrogatni. Most a Virágtündér című képen dolgozik, de mindig vannak új tervei, és korábban megkezdett, befejezetlen munkái is. Általában alulról felfelé halad a képvarrásban. Aztán, ha az egyiket elunja, előveszi és folytatja a másikat. Számára, a családon kívül, ez a boldogságforrás.