II. Rákóczi Ferenc emlékév

2019.07.02. 20:00

Történelmi táboroztatás lesz idén a reformátusoknál

A Szekszárdi Református Egyházközösség az idei II. Rákóczi Ferenc emlékév mentén történelmi jellegű hittantábort is szervez.

Brunner Mónika

Fotó: Makovics Kornél

Dr. Kaszó Gyula szekszárdi református lelkész lapunknak elmondta, hogy a nyár a táboroztatások időszaka a gyülekezetben is, ami nagyon fontos a lelki élet tekintetében, hiszen a közösségi élményekben Isten közelségét is meg lehet tapasztalni. A Szekszárdi Református Egyházközség június 1-jén többgenerációs Családi Nappal indította a nyarat a közösségépítés jegyében, a következő hónapokban pedig korosztályi bontásban is szervez programokat. Július első hetében körülbelül harminc hittanost fogad az Ifjúsági Házuk és a Parókiájuk épületében, a bentlakásos táboruk keretében.

– Az egyhetes tábor időszakában a templom árnyékában leszünk. Mivel az idei évet II. Rákóczi Ferenc emlékévnek nyilvánították, ezért történelmi jellegű is lesz a hittantáborozás, mert a gyerekekkel folytatott beszélgetésekben megismerjük a Rákóczihoz köthető eseményeket, és meglátogatjuk a korszakhoz köthető Béri Balogh Ádámról elnevezett emlékhelyet is, amely a város határánál található – mondta lapunknak dr. Kaszó Gyula lelkipásztor.

A táborozás során a gyerekekkel több túrát tesznek, és igyekeznek sok közösségi élménnyel gazdagítani az itt eltöltött hetet. Például Fadd-Domboriba is ellátogattak, méghozzá kerékpárral, és a Duna-holtágon sárkányhajóztak, hogy megtapasztalják, milyen egy csapatban lenni és együtt küzdeni.

A következő nagy táboroztatós időszakuk augusztusra nyúlik át, mert júliusban a lelkészcsalád szabadságra utazik. A hónap vége pedig egy országos rendezvény, a Csillagpont elnevezésű Református Ifjúsági találkozó miatt már be van táblázva.

Dunakanyar, Esztergom, Szentendre

A kis hittanosoknak az államalapítás ünnepe előtti teljes héten rendeznek egy nagy létszámú napközis tábort, ahol Isten nagy ajándékaira irányítják a gyerekek figyelmét. Azt követően családi tábort tartanak a Dunakanyarban, ahová a gyülekezet nagy családjába várják a különböző korosztályú híveket. A lelki beszélgetések mellett Dömösön megnézik a prépostsági romokat, meglátogatják Visegrádot, Esztergomot és Szentendrét, ahol vasárnap a skanzenben tartanak ünnepi istentiszteletet. Ezen a programon hatvan fő részvételére számítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában