„Most már tudom, anyának lenni a leggyönyörűbb dolog a világon”

– Mindig is szerettem a gyermekeket – kezdte történetét. – Harminc éves koromig nem is volt számomra kérdés, hogy egyszer majd én is anya leszek. Ám tíz évvel ezelőtt, amikor betöltöttem a huszonkilencedik életévemet, endometriózist állapítottak meg a bal petefészkemben. Azaz, a méh nyálkahártyája a méh üregén kívül helyezkedett el. 2010 februárjában megtörtént az első laparoszkópos műtét. A szörnyű fájdalmakkal járó és lassú felépülés idején mindig azzal biztattam magam, hogy innentől kezdve lehetőségem lesz teherbe esni.

Ám ez csak a kezdet volt. Gyöngyire újabb és újabb műtétek vártak. Az évek pedig teltek, és körülötte mindenkinek született gyermeke, csak neki nem. Közben más dolgok is történtek, melyek szintén nem segítették a várt anyaság bekövetkezését. A sikertelen lombik beültetések egyre mélyebb elkeseredésbe taszították a házaspárt. A legrosszabb az volt, hogy Gyöngyinél harmadszor is endometriózist találtak.

– 2014 tavaszán Pécsre mentünk, ahol az előzetes egyeztetés alapján dr. Molnár Gábor fogadott bennünket. Ő olyan orvos, aki speciálisan endometriózis kezelésével is foglalkozik. Nagyon megnyerő volt, egy másik nagy tudású kollégájával együtt vizsgáltak meg. Elő is jegyeztek műtétre 2015. június 15-re. Ezt a dátumot sohasem felejtem el. Szörnyű félelemben éltem addig.

Gyöngyi a műtét után szerencsére gyorsan felépült, és újra bízni kezdett. Sorba jöttek ezután is a beültetések, ekkor már Pécsen, a Reprodukciós Központban. Sajnos, a harmadik, majd a negyedik beültetés is sikertelennek bizonyult. Közben reflexológushoz járt, aki nemcsak a testi, hanem a lelki gyógyulást is elősegítette. Hartmann Anna segítségével megúszott egy ciszta műtétet is. Négy nőgyógyászati beavatkozás után így ment az ötödikre.

– Férjemmel együtt mindent ennek a műtétnek rendeltünk alá. Már lassan az összes megtakarított pénzünk elment a sok lombik programra. Ugyan államilag finanszírozott a kezelés és a vizsgálat, de a gyógyszerek támogatással együtt is nagyon drágák. Azt számoltuk, hogy már egy autó ára benne volt, de ez persze nem érdekelt minket. Úgy gondoltuk, most már ötödik alkalommal sikerünk lesz, és végre mi is szülők lehetünk. Nyár volt, nem voltam bezárva, mint télen. A férjem is szabadságot vett ki. Tamás nagyon jó társ, és tudta, hogy nekem folyamatos elfoglaltságra van szükségem, hogy ne tépelődjek. Könnyű kis kirándulások, fagyizások, séták, találkák a barátokkal: mind-mind segítettek, hogy a beültetés utáni két hétben ellazuljak. Aztán megtörtént a csoda. 2016. augusztus 30-án várandós lettem! Nagy volt a boldogság!

Sajnos, nem tarthatott sokáig. Nyolc hetesen a két kis embrió megszűnt létezni. Gyöngyi akkor úgy érezte, hogy szíve egy része is megállt. Férjével együtt már-már azt gondolták, hogy az élet most kárpótolja őket a szenvedésekért, és egyből két gyermeket ad majd. Ez az a tragikus fordulat, amit nem vár senki. Az orvos szerint az embriók nem voltak életképesek.

– Hogy milyen mérhetetlen fájdalom kis életeket elveszíteni, azt csak azok a nők tudják átérezni, akik már átéltek hasonlót. Magunkat hibáztattuk: nem voltunk elég jók, hogy megtartsuk a gyermekeinket. Óriási ürességet éreztem belül, és elment minden életkedvem. Egyedül férjem szeretete, gyengédsége és szüleim, testvérem vigasztalása, jelenléte tartotta bennem a lelket.

Fel kellett készülnie az újabb műtétre. Komoly terápiába kezdett. El nem múló köszönettel gondol dr. Gábriel Orsolyára, akinek segítsége, türelme nélkül nem ment volna a felépülés. Munkahelyén is messzemenő megértést tanúsított Simon Andrea, az akkori igazgató és helyettese, dr. Galigerné Pártai Erika.

– Azt tanácsolták, hogy egy ideig ne menjek vissza dolgozni, foglalkozzak önmagammal. Nekik is köszönhető a sikeres felépülés. A 2017-es év elején elkezdődött a hatodik beültetés előkészítése. Dr. Várnagy Ákos csodálatos munkát végzett. Hála neki és vidám csapatának, az utolsó beültetés nagyon lazán zajlott le.

Ezután következett egy újabb csoda. Gyöngyi 2017 februárjában újra áldott állapotba került. A házaspár végig Pécsre járt, dr. Molnár Gáborhoz. Hiszen a specialista addigra már szinte mindent tudott Gyöngyiről, akit rengeteg alkalommal nyugtatott meg aggódó időszakjaiban.

– Orvosom szülésem előtt egy héttel befektetett a klinikára. 2017. október 30-án megszületett hét éven át várva-várt kisfiunk. Egészséges és gyönyörű kisbaba nézett rám a pólyából. Számomra az a nap volt a megváltás. Meddő nőből anyává váltam. Most már tudom, anyának lenni a leggyönyörűbb dolog a világon. Persze az aggódás nem múlik el, de ez már egy édes aggódás, ami soha nem ér véget. Akárhányszor a kisfiamra nézek, és eszembe jut az elmúlt hét év gyötrelme, azt mondom: ha kellene, érte újrakezdeném.

Megírta és nyert

Scherer-Csabai Gyöngyi nemrég – Klézli Mária magyar szakos kollégája készséges és szakszerű lektorálásával – megírta történetét. Ezzel a művel jelentkezett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete pályázatára, mely a Küzdelem a gyermekekért – Élettörténetek a meddőségről címet viselte. – A kiírás szerint a pályamunka segítséget kell, hogy adjon azon nőknek, akik hozzám hasonló helyzetbe kerültek vagy kerülnek – mondta Gyöngyi. – Amikor én jártam végig a kálváriámat, mindig kerestem az ilyen nők társaságát, szerettem volna minél többet megtudni róluk. Valamint mindig is ki akartam írni magamból a rengeteg fájdalmat, félelmet, szorongást, csalódást és reményt. Itt volt a lehetőség, amivel életem egy fejezetét lezárhattam. Arra is gondoltam, hogy elteszem ezt az írást a kisfiamnak, és ha majd felnő, elolvassa, miképpen is lett a mi legnagyobb kincsünk. Azután az egyesület címéről érkezett az e-mail postámba egy értesítés. Az állt benne, hogy első lettem a pályázaton. El sem akartam hinni, sokszor elolvastam a levelet, míg végre tudatosult bennem, hogy nyertem.

Borítókép: Scherer-Csabai Gyöngyi és férje, Tamás a kisfiúval, akiért hét éven át küzdöttek