Új együttessel próbál, és visszatérését tervezi Lajtai Kati

– Felkapott együttes volt a Crys­tal 10–20 évvel ezelőtt. Koncertturnék, slágerlisták, tévés, rádiós szereplések. Nem hiányzik az a fajta pörgés?

– A pörgés megvan – mondja Lajtai Kati. A színpadi lét hiányzik, egyelőre.

– Most mit csinálsz?

– Elsősorban anya vagyok, de a gyerkőcöm már elkezdte az óvodát, úgyhogy ismét kinyithatom azt a kaput, amely mögött az egyéb teendőim várnak. Zenés tévéműsorokban veszek részt, tanítok, éneket egy művészeti suliban, s meghívtak egy zenekarba is. Most induló banda a Tülk, népzenei elemekkel vegyített fúvós zenét játszanak. Készítettünk már egy-két felvételt. Valószínűleg velük fogok majd jövőre ismét színpadra állni.

– A közelmúltadat a teljes visszavonultság jellemezte?

– Nem, a crystalos időszak 2010-ben ért véget, s aztán éveken át a tizenkét énekesből és egy dobosból álló aca­pella csapattal, a Budapest Voices-szal léptem fel.

– A szólóban vagy az együttesben éneklést szereted jobban?

– Is-is. Ha egyedül énekelek, nagyobb a felelősség, ugyanakkor lehetőségem van szinte bármit csinálni a dallal. Ha együtt adunk elő valamit, az pontos és gondos alkalmazkodást igényel, ott nincs helye az improvizációnak. Ott az a cél, hogy a többieket építve és segítve legyél a közösség része.

– Hol lépsz fel szívesebben: sportcsarnokban, vagy mint most, templomban?

– Nagyon szeretem a színházak légkörét. A templomi közeg pedig számomra a csúcs, főleg, ha ünnepi készülődésről van szó.

– Nálad hogyan néz majd ki az ünnep?

– Az nálunk mindig vándorlós. Budapesten lakunk, édesanyám Szekszárdon, édesapám Tolnán él (ők elváltak); úgyhogy utazgatunk a szeretteinkhez.

– És a volt crystalosokkal, a Kasza testvérekkel összejártok? Vagy haraggal váltatok el?

– Nem járunk össze gyakran, de ha találkozunk, örülünk egymásnak. Rengeteg időt töltöttünk együtt, több mint egy évtizeden át. Nem sokkal az ezredforduló előtt robbantunk be a könnyűzenei életbe, az első lemezünk 2000-ben jött ki, és attól kezdve nem volt megállás. Még nagyon gyerekek voltunk, amikor a szentesi gimnáziumban találkoztunk, de lassacskán önálló egyéniségekké váltunk, és kiderült, hogy bizonyos dolgokról nem egyformán gondolkodunk. Ezért léptem ki az együttesből. Nem akartam hiteltelenné válni. Engem zavar, ha belül nem azt érzem, mint amit a színpadon előadok. De nincs harag, jól megvagyunk.

– Mivel lennél elégedett? Hol szeretnél tartani két-három-öt év múlva?

– Az a vágyam, hogy belül érezzek elégedettséget. A család is legyen rendben és szakmailag is legyen valami, ami testhezálló feladatot jelent és a véghezvitele büszkeséggel tölt el.