A halál torkából hozták vissza, de felépült, és új életet kapott

A történet öt évvel ezelőtt kezdődött. Major Rózsa Gyönkről vezette gépkocsiját szekszárdi munkahelye felé. Mellette ült barátnője. Miután rég találkoztak, hosszasan beszélgettek egymással.

– Harchoz közeledtünk, amikor valami feltűnt az út szélén – folytatta Major Rózsa. – Egyszerre hagytuk abba a mondatot, és néztünk egymásra: egy kutyát láttunk a gazban, mozdulatlanul feküdve. Bevittem barátnőmet Szekszárdra, és visszahajtottam az állathoz. Leálltam, kiszálltam, óvatosan közelítettem felé. Semmilyen reakciót nem mutatott, csak nézett előre. Odaértem hozzá, a szeme sem rebbent. Azt hittem, nem is él, talán megfagyott, ezért nem mozdul. Felemeltem. Mint a pille, olyan könnyű volt, csont és bőr. Óvatosan betettem az autó első ülése elé.

Ezután az állatorvos számát tárcsázta. A doktor ekkor éppen az ország másik felében volt. Így Major Rózsa saját maga próbálta visszahozni a kutyát az életbe.

– Elindultam vele az emeletre, a fürdőszobába – folytatta. – A bojlerből kifogyott a meleg víz, mire ki tudtam mosdatni a koszból, a szenny­ből. Tűrte, ereje semmihez nem volt, az ellenálláshoz sem. Úgy nyolc-tíz évesnek saccoltam az állatot, de az biztos, hogy soha életében senki sem fürdette le. Ekkor lehetett látni, hogy a körmei milyen hosszúak, szinte az összes körömágya be volt gyulladva, testét fekélyesedő, vérző sebek borították. Vigyázva áttöröltem, betettem egy kosárba, majd takarókba csavartam, hadd melegedjen. Fecskendőbe vizet szívattam, így itattam meg. Láttam, hogy jól esik neki. Két falat ételt is tettem a szájába. Megette, azután elfáradt teste elpilledt. Elaludt a meleg takarók között. Két másik kutyám mögöttem, mozdulatlanul és pisszenés nélkül figyelte, hogy mi történik a jövevénnyel. Nem ugattak, nem akartak nekimenni, ellenkezőleg: őrizték, figyelték, később minden rezdülésénél ott voltak.

Dorka – mert ezt a nevet kapta – egy hétig fecskendőből ivott, kézből evett, és kézben kellett kivinni a kertbe, hogy elvégezze a dolgát. Egyelőre nem volt képes lábra állni. Nehéz időszak következett. Evett, ivott, azután lassan elkezdett járni. De leginkább aludt. A két francia bulldog közül az egyik állandóan pátyolgatta, mintha az anyja lenne.

Eltelt fél év. Ekkor egyszer csak felugrott az ágyra, odafeküdt. Ez volt az első olyan mozzanat, mellyel jelezte, hogy tudomást vesz befogadóiról.

Egy év után látszatra fizikailag rendben jött, evett, ivott. De új gazdája látta rajta, hogy erős fájdalmai vannak. Sohasem csukta be teljesen a száját. Az állatorvos – altatás közben – négy tönkrement fogat, pontosabban fogcsonkot műtött ki az állat szájából. Ettől kezdve Dorka kedélye javult, napról napra élénkebb lett.

– A második nyáron azt vettem észre, hogy elballagott az udvar legtávolabbi zugába – idézett fel egy újabb jelentős állomást Major Rózsa. – Megállt, körülnézett, aztán – ezt eddig soha nem tette – elkezdett futni a telek másik sarkába. Megkönnyeztem, úgy éreztem, talán most már otthon érzi magát. Innentől kezdődött el lelki felépülése. Fokozatosan láttam az érdeklődést a szemében. Egyre kíváncsibb lett, közeledett, néha magától is hozzám bújt. Kezdett szót is fogadni, ez azért ritkán történt meg, mert a bulldog, bár végtelenül intelligens, de ugyanennyire önfejű is tud lenni.

A második év vége újabb áttörést hozott. Dorka már nemcsak felugrott az ágyra, hanem elkezdett rajta önfeledten hemperegni. Új gazdája, ezt látva, egyszerre sírt és nevetett az örömtől. De még nincs vége. A harmadik év végén történt, hogy testbeszéde is változatosabb lett. A füleit is mozgatta, járása nélkülözte az addigi monotonságot, hol begyorsult, hol lelassult. Ekkor hallatta először azt az örömugatást, amit új gazdája hazaérkezése váltott ki belőle.

Fél évtized telt el a kutya megtalálása óta, elérkeztünk napjainkhoz.

– Immár teljesen egy ritmusban él velünk – újságolta a jó hírt Major Rózsa. – Annyira kötődik hozzám, hogy állandóan láb alatt van, mindig attól félek, hogy egyszer keresztülesem rajta. Amikor itthon vagyok, nem hajlandó két-három méternél messzebbre távolodni tőlem. Mellettem van, mint egy testőr. Nem érdekli, hogy hideg van, avagy rekkenő hőség: ahol én vagyok, ott van ő is. Szót fogad, engedelmes és végtelenül szeret!

„Rendkívüli empátia és kitartás”

A kutya kidobása elhagyott helyekre, utak szélére a leggyakoribb módja annak, hogy a tulajdonosok megszabaduljanak megunt állatuktól – mondta el lapunknak Fiáth Szilvia, a Szekszárdi Kutyamenhely vezetője. – Ez a cselekedet egyébként a BTK vonatkozó rendelkezése értelmében bűncselekménynek számít. Amit pedig Major Rózsa tett a kiskutyáért, az ritka és csodálatos dolog. A megtalálók ugyanis a legtöbb esetben valamelyik telepen helyet keresnek megmentett védencüknek. A gazdi rendkívüli empátiával és kitartással rendelkezik. Dorkának és gazdijának jó egészséget és sok boldog, együtt töltött évet kívánok!

Nem kutatott

Bár a kutya rendelkezett chippel, regisztrálva nem volt. Így nem is derülhetett ki, hogy eredetileg ki volt a gazdája, már amennyiben rászolgál erre a megnevezésre. Major Rózsa közölte: nem foglalkoztatta a tulajdonos felkutatásának gondolata. Egyedül az érdekelte, hogy rendbe hozza a kidobott állatot.

Borítóképünkön: Major Rózsa és Dorka. Az angol bulldog télen-nyáron egyaránt hűséges testőrként követi