táncművészeti tagozat

2020.07.11. 11:30

Végre élettel telhettek meg a próbatermek

Nem kis kihagyás után újra élettel teltek meg a PTE gyakorlóiskola táncművészeti tagozatának próbatermei. A veszélyhelyzetben elmaradt minden személyes találkozás. De így sem telt eseménytelenül ez az időszak.

Budavári Kata

Fotó: Mártonfai Dénes

Online kaptak anyagokat a lányok, ők pedig videókat, fotókat küldtek az otthoni munkáról az oktatóknak. A tánc világnapjára a kisebbek rajzaiból és a nagyobbak táncmozdulataiból készült film.

Négy korosztályban vettek részt a növendékek internetes országos táncversenyen, amelyen ketten érdemeltek különdíjat. A tagozat vezetője, Valkainé Daczó Eszter pedagógusnap alkalmából pedig a Táncpedagógusok Országos Szövetségének Táncoktatásért díját kapta. Elmondta, 2020-ban elmaradt a hagyományos és látványos koncertvizsga, valamint az országos versenyek is. Ez utóbbiakat, ha minden jól megy, ősszel megtartják, csakúgy, mint a Nagy Táncválasztót, ezért nagyon fontos a felkészülés.

Így aztán, mivel a veszélyhelyzet véget ért, és lehetővé vált, a múlt héten megtartották a tagozat hagyományos napközis táborát, igaz, a korábbi évekhez képest kevesebb résztvevővel. A szekszárdi tanárok mellett Lotz Katalintól, a Német Színház igazgató-színművészétől és Czár Gergelytől, a Szegedi Kortárs Balett táncművészétől, próbavezetőjétől tanulhattak a lányok.

Czár Gergellyel közel egy évtizedes az együttműködés, ő pedig elmondta: abból is látszik, hogy a szekszárdi növendékek nagyon jó alapokat kapnak, hogy egyre-másra találkozni velük a Táncművészeti Egyetemen vagy művészeti gimnáziumokban. A szegedi művész kortárs és modern technikai alapokkal gyarapította a táborozók tudását, iránymutatásával a nagyobbak bonyolultabb kombinációkat, táncokat is elsajátíthattak.

Érdekességként kiderült, hogy a Szegedi Kortárs Ba­lett még a csonkának mondható évadban is több előadást tartott, mint néhány nagy társulat máskor egy teljes évadban. Elmaradt viszont három külföldi turnéjuk, hiszen a balti államokba, Olaszországba és Brüsszelbe is utaztak volna a Tisza-menti város táncosai. Ezeket az utakat ősszel és a 2021-es év elején pótolják, így viszont, mivel készülni kell, a következő évad nem ősszel, hanem már augusztusban elkezdődik.

Borítóképünkön: Czár Gergely szegedi táncművész is tanított

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában