Gyerekkorában Nagyváradon csak elvétve hallott román szót

– Küzdelmes vagy sima út vezetett az orvosi diploma megszerzéséig?

– Küzdelmes – mondja dr. Serdült Tibor paksi fül-orr-gégész. – Apám a II. világháborúban meghalt, nem a fronton, hanem már a doni harcok után, visszavonuláskor, 1943-ban tífuszt kapott, s nem tudták megmenteni. Anyám a hadiözvegyeket foglalkoztató bőröndgyárban kapott munkát. Ráadásul a házunkat bombatalálat érte. Szerencsére senki nem volt otthon, de lakhatatlanná vált, úgyhogy egy szoba-konyhás albérletbe költöztünk négyen: anyám, nagyanyám, a bátyám és én. A nagyváradi klasszikus líceumban végeztem, ami a híres Premontrei Gimnázium államosítása révén jött létre, és ahol Juhász Gyula is tanított. Hat nyelvvel foglalkoztunk: magyar, román, orosz, ógörög, latin, francia. A tanáraink között még az államosítás után is meghagytak néhány papot. Ők persze nem úgy muzsikáltak, ahogy a hatalom szerette volna. A történelemtanárunk például 1956 októberében a magyar forradalomról beszélt az órán. El is vitték, hét évet kapott. A jó pedagógusokra hálás szívvel emlékszem; összességében átlagos eredményt elérő diák voltam. Mégis sikerült bejutni az orvosi egyetemre, Marosvásárhelyre.

– Mikor kezdett sportolni?

– Középiskolában. Jól is ment, az egyetemi évek alatt már A-ligás (NB I.-nek megfelelő) kosárlabdázó voltam. Méghozzá a 170 centimmel, Románia legalacsonyabb kosarasa. Öt évet töltöttem az élvonalban. Akkoriban tanultam meg bridzselni is. Az első országos bajnokságot az én csapatom nyerte, 1968-ban. Nem sokkal később jött a tenisz, amit, amatőr szinten, az 1979-es magyarországi áttelepülés után is folytattam. Csak nemrég, körülbelül 75 éves koromban tettem le az ütőt. Maradt a bridzs, annak is az internetes változata. Egy amerikai portálon szoktam játszani, de a karantén idején úgy tele voltak, hogy az európaiak csak délelőtt jelentkezhettek be.

– Sok díjat nyert?

– Van rengeteg serlegem, érmem. A kosárlabda annak idején az A-ligában sem volt jövedelmező. Havonta négy kiló kristálycukrot kaptunk és ebédjegyet, ami egy adott étteremben, nagyjából fél menü árát fedezte. Teniszben, az orvosok versenyén, a korosztályomban gyakran nyertem. Bridzselni, miután Bonyhádra kerültem, Pécsre jártam. Az első orvosi bridzsversenyt, egy pesti professzorral társulva, 1985-ben megnyertem.

– Paksra mikor került?

– Több mint harminc éve élünk itt, 1988 óta. Előtte közel tíz évet töltöttünk Bonyhádon. Ott a nulláról kellett felépíteni a fül-orr-gégészetet. Pakson már csinált valaki korábban is heti egy-két szakrendelést, de az állandó, napi ellátást én vezettem be. A szakmai közéletben is mozogtam: voltam szakszervezeti elnök és kamarai elnök is. Negyvenkét év munkaviszony után, 2004-ben mentem nyugdíjba.

– Mire emlékszik örömmel vissza, s van-e valami, amit szívesen kitörölne az emlékeiből?

– Mint a legtöbbeknek, nekem is az egyetemi éveim voltak a legszebbek. Nem létezett még tévéközvetítés, amikor kosaraztunk, egész Marosvásárhely eljött meccset nézni, drukkolni. Fiatalok voltunk, vidámak és szerelmesek. A feleségemet is akkor ismertem meg. Ami a negatív élményeket illeti, az a magyarság visszaszorításával, az erőszakos románosítással kapcsolatos. Ez mindenkinek fáj, aki látta az egykori, és látja a mai helyzetet. Gyerekkoromban román szót Nagyváradon alig hallottam. Most a lakosság kevesebb mint húsz százaléka magyar. És a többi nagyvárosban, Kolozsváron, Temesváron, Aradon, Szatmárnémetiben is hasonló a helyzet. Jó volna legalább az autonómiát megszerezni, de csekély rá az esély.

Tisztes Polgár címmel tüntetik ki dr. Serdült Tibort

Dr. Serdült Tibor 1941-ben született Nagyváradon, mely akkor Magyarországhoz tartozott. A háborút követően csatolták újra Romániához. Az ottani líceumban érettségizett 1957-ben, tíz osztály elvégzése után, szovjet mintára. Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen folytatta, ahol 1963-ban szerzett diplomát. Három évet bennmaradt az egyetemen, tovább képezve magát, majd Szatmárnémetiben folytatta a specializációt (fül-orr-gégészet), és Máramarosszigeten kezdett praktizálni, 1969-ben. Házasságot 1966-ban kötött, egy fia született. Orvosi praxisát 1974-től Nagyszalontán folytatta. Magyarországra 1979-ben települt át. Négyszeri visszautasítás után engedélyezték a kérelmét. Bonyhádon létrehozta a korábban nem létező fül-orr-gégészeti szakrendelést. Paksra 1988-ban kerül, nyugdíjba 2004-ben ment. A város Tisztes Polgár címmel tünteti ki. Az átadást a járvány miatt őszre halasztották.