Egészséges emberségre épülhet csak rá a logikus, értelmes hit

Aranymiséjéig, augusztus nyolcadikáig marad a szülőfalujában Barsi Balázs. Pappá is ott szentelték 1971-ben. Tart egy aranymisét Sümegen is, eddigi állomáshelyén a ferences szerzetes, szeptember tizennegyedikén. Azért „eddigi állomáshelye” az a rendház, mert augusztus elsejével Szécsénybe helyezte a rendi elöljáró, a provinciális.

Persze mindenkit az a kérdés foglalkoztat, hogy miért. Nem eldugott hely-e a Nógrád megyei, határ menti kisváros a talán legismertebb magyarországi hitszónok számára? Nem visszalépés-e odamenni, ahonnan már egyszer eljött? (Gyakorlatilag ő vitte oda a novíciusképzést Esztergomból a rendszerváltás után.) Hogy éli ezt meg?

– Szívesen megyek – mondja Barsi Balázs. – Új kihívásnak tekintem életem utolsó körében, örülök, hogy még szükség van rám. Ugyanakkor megszabadulok néhány nem kívánt feladattól, nem leszek például templomigazgató, nem kell azzal foglalkoznom, hogy leesett egy cserép a tetőről. Az elmélyült szerzetesi élet és a tanítás vár. Kis hely, közeli erdőkkel, forrásokkal; a természetközeliség amúgy is a ferences lét lényege. Az áthelyezése miatt egy szerzetes nem nyafog. Fogadalmat tettünk az engedelmességre, missziós rend a mienk, akár Kínába is küldhetnének. A gyakorlatban ez úgy történt, hogy a provinciálissal megbeszéltem: úgy vonulok vissza hetvenöt évesen, hogy még elvállalom a rendbe lépni szándékozó fiatalok felkészítését.

Az előző rendszerben, a szocializmusban egyes szerzetesrendek működését betiltották, másokét erősen korlátozták. A ferenceseknek két rendházuk maradt, és évente két novíciust vehettek fel. Az 1990-es változás után előfordult, hogy tíznél többen jelentkeztek egy-egy évfolyamra. Novíciusmesterük, Barsi Balázs példája is vonzotta őket. Mindig hangsúlyozta a munka fontosságát. Az imán, az ájtatosságon, az elmélkedésen, az oltár melletti szolgálaton túl, a mindennapi fizikai tevékenység is a szerzetesség velejárója.

A világi híveknél is megjelennek ugyanezek az elemek, csak náluk értelemszerűen a munka van túlsúlyban.

– A régi sióagárdi gazdák rendszeresen jártak templomba – emlékszik vissza –, s amikor a szőlőben dolgoztak, akkor is gyakran beszélgettek Istenről, a hitről. Kialakult egyfajta érzékük, egyfajta szimatuk arra vonatkozóan, hogy ki és mi a jó és a rossz. Egészséges emberséggel rendelkeztek, erre épült a hitük. A mai világ ezt az egészséges emberséget torzítja el: a nemi identitás összezavarásával, az egyke elkényeztetésével, az önzéssel, az önmegvalósítással, és azzal, hogy kiveszi a szerelmet, a barátságot az isteni közegből. És ahol nincs szilárd alap, ahol tönkrement az emberség, ott nem épülhet rá a hit. Pedig a hit nem valami elvont, érthetetlen dolog, hanem logikus, értelmes, bizonyítható. Minden emberben ott vannak a gyökerei, és megnyilvánulni is képes, ha engedjük, a szeretetben. A Földön csak az ember képes szeretni. És ez fényesen bizonyítja Isten létét!

Amikor nyári szabadságát Sióagárdon tölti Barsi Balázs, mindig tart miséket és elmélkedéseket, úgynevezett konferenciabeszédeket a templomban. Ezekre távolabbi helyekről, még a szomszédos megyékből is érkeznek hívek. Az Istentől elszakadó Európát, az Istentől elszakadó világot ostorozza, a hibákra rávilágítva igyekszik jó útra terelni, jó úton tartani azokat, akik fogékonyak a hitre hívó szóra, és akik remélhetőleg másoknak is továbbadják a buzdítást.

Gyakran idéz a rendet alapító Szent Ferenctől, a világjáró apostoltól, Szent Páltól és más egyházi íróktól, akik élő, tevékeny, igaz hittel, élő, szilárd, biztos reménnyel, és élő, alázatos, tökéletes szeretettel eltelve hirdették az evangéliumot. Erre törekszik ő is, ám kérdés, hogy a Szécsénybe való visszavonulás mennyire szűkíti be a mozgásterét.

– A visszavonulás korom miatt is megillet – mutat rá –, de ez nem jelent elszigeteltséget. Ha erőm engedi, ott is tartok majd lelkigyakorlatokat, és Sióagárdra is szeretnék eljönni nyaranta. A szerzetes Isten hűséges szolgája, szertartásokat vezet, beszédeket mond, megvallja, hirdeti hitét bármilyen körülmények között. A világ most, több probléma miatt is az elsötétedés állapotában van. De csak azért, hogy Krisztus világossága minél fényesebben felragyoghasson.

Sióagárd és Sümeg díszpolgára

Barsi Balázs 1946-ban született Sióagárdon. (Eredeti neve Teixler István.) A ferences rendbe 1964-ben lépett be; Esztergomban volt novícius. Elvégezte a Ferences Hittudományi Főiskolát, s ezzel párhuzamosan magyar–orosz szakos tanári diplomát szerzett az ELTE-n. Örökfogadalmat 1968-ban tett, pappá 1971-ben szentelték. Esztergomban gimnáziumi tanárként és novíciusmagiszterként tevékenykedett, közben – 1980-82-ig – biblikus tanulmányokat folytatott és ledoktorált a strasbourgi egyetemen. A novíciusok felkészítését 1993–97-ig Szécsényben folytatta, azt követően Sümegre került, s az ottani rendház vezetőjeként lelkigyakorlatos központot hozott létre. Most visszahelyezték Szécsénybe novíciusmesternek. Jeles hitszónok, számos elismerésben részesült, Sióagárd és Sümeg díszpolgára. Műfordításait, társszerzőkkel jegyzett publikációit is beszámítva, több mint hatvan kötete jelent meg.