ismerkedés

2021.10.30. 11:30

Az ősszel együtt beindult a társkereső szezon is

Egyre korábban sötétedik, közelegnek az ünnepek, ezzel együtt beindult a társ­kereső szezon is. A pandémia miatt már megszokottá vált az egyedülállók számára, hogy nehezebben mozdulnak ki otthonról, és a randevúkon arról is kérdezgetik a másikat, van-e oltási igazolványa, mondta lapunknak Mármarosi Melinda, egy megyei társkereső vezetője.

Brunner Mónika

Forrás: Shutterstock

Ebben az időszakban nagyobb az érdeklődés a társkeresési lehetőségek iránt.

– Egyre több harminc–negyven éves korosztályú és magasan iskolázott is megkeres bennünket, közülük is azok, akiknek még nincs gyermekük, de szeretnének már családot alapítani. A környező megyékből is vannak jelentkezők. Ami érdekes, hogy a nagyon idős korosztálynál most kevesebb a megkeresés, pedig a pandémia előtt jelentős számban képviselték magukat. A húszas éveikben járók továbbra is online társkereső oldalakon ismerkednek, itt nem történt különösebb változás – mondta Mármarosi Melinda.

Hozzátette: a pandémia nehezen mozdítja ki otthonról a társkeresőket, és magával hozott sok félelmet is. A társra vágyók első kérdései között szerepel, hogy a másik átesett-e a betegségen, be van-e oltva. Az oltási igazolvány megléte fontos sokuk számára, hogy a közös időtöltések során szabadabban tudjanak randevúhelyszíneket választani. Arról is rendszeres az érdeklődés, hogy a tetszetős illetőnek mi a hobbija, érdeklődési köre, merrefelé járt már eddig a pandémia időszakában.

Többen a legnagyobb titokban szeretnének ismerkedni, ezért is fordulnak az irodai szolgáltatáshoz. A regisztrációk során nem csak párt közvetítenek, személyre szóló tanácsokkal is ellátják a társkeresőket. Vannak, akik először kifejezetten csak fényképet szeretnének látni, aztán információkat kérnek, s ha a két fél szimpátiája kölcsönös, akkor is csak egymás keresztnevét és telefonszámait tudják meg először. Ha a telefonos beszélgetésük során közösen úgy döntenek, hogy találkoznak, sor kerülhet az első randevúra.

– Nekünk titoktartási kötelezettségünk van, ez a társkereső területen az egyik legfontosabb elvárás – mondta Mármarosi Melinda.

Mellettük áll a megyei könyvtár

Mármarosi Melinda megemlítette, hogy a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár felkarolta a megyei társkeresőket, hiszen helyet biztosítanak ingyenes programjaik számára. Hosszú idő után, november negyedikén újra összegyűlnek az irodalom, festészet, művészet témájában. A társkeresőknek irodalmi érdekességekkel készülnek a kötetlen beszélgetésekre, amelyek során megismerkedhetnek egymással. Az esemény témája a szerelem lesz.

– Az egyedülállók, társkeresők között vannak, akik felvállalják, hogy párt keresnek, és nem titkoltan keresik a közösségüket. A megyei könyvtár ebben támogatójuk. A társkeresők egymásnak ajánlhatnak könyveket, kölcsönözhetnek is a könyvtárból, van számukra egy hely, ahol jól érezhetik magukat – mondta.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában